2012. február 13.
Éjjel 2x állt meg a busz, az egyik technikai szünet volt. Le kellett ereszkednem a buszról, -hiába mondták, hogy ez nem megálló- látom ám, hogy hátul ketten szerelik a buszt. J
Probléma van? – érdeklődtem, de ők gyorsan válaszolták – Nem, nem.
Szóval van J, csak somolyogtam, 14-ére csak Mumbai-ba érünk… a többiek békésen aludtak a buszon.
Kb. 20’ mégis csak elindultunk, s addigra megfelelően elálmosodtam. Kitaláltam, hogy ha oldal nem megy az alvás, menni fog hanyat. Így is lett.
9 óra környékén érkeztünk Mumbai-ba. India legzsúfoltabb, legdinamikusabb városa a maga 15(!) millió lakosával.
Nyomor és a gazdagság minden jelével, tárgyával találkozhatsz.
Úgy gondoltam, hogy ha nem is sikerült szállást foglalnom, kiírva a pontos címet megkísérlem hátha van üres szobájuk.
A hálótársam segített, hogy hol szálljak le, két angol csajszi társaságába. Persze, hogy itt is elleptek a taxis hiénák. Pedig a buszunk egyszerűen megállt egy többsávos út mentén.
Az elejét elhajtottam, majd egy sráctól érdeklődtem, de szegény még megszólalni sem mert, mert körüllepték. Már rájuk kellett kiáltanom, hogy fejezzék be, mert én ezzel a fiúval akarok beszélni.
Odalépet hozzám egy intelligensebb india férfi és elmagyarázta, hogy a másik motoros riksánál mérőórás van, abba nyugodtan beülhetek, mert az kell fizetni amit kiír.
S már bent is találtam magam. De nagyon nem tetszett a sofőr, többször kiakartam szállni, de csak erősködött, hogy 400-ért elvisz, mert az órát ha bekapcsolja még több lesz. Na persze…
Én pedig erősködtem, hogy kapcsolja be. Hát levette a textilt az óráról, azon még a számokat sem lehetett látni! Na kijelentettem, hogy max. 150-em van, nincs több pénzem (vagyis taxira nem vagyok hajlandó többet áldozni). Újra elkezdett alkudozni, hogy 300-ért bevisz. Itt már magyarul kiabáltam, hogy elegem van, mindenki leakar húzni J. Pár száz méteren megállítottam és kiszálltam a riksából.
Elindultam, azt sem tudtam hol vagyok –megint-, merre menjek, de csak mentem. Fehérbőrüek integettek a taxiból, feketék pedig értetetlenül néztek rám.
Megálltam és figyeltem. Taxi kell, de jó áron állapítottam meg.
Majd megláttam egy fiút, aki mellett nem volt utas. Leintettem és ő 100-at mondott ugyanazért az útért. Rábólintottam.
Nagyon nagy dugó volt és hatalmas forgalom. A por a bűz már nagyon kaparta a torkomat, ruhám kapucnijával takartam az arcom. Sokat mentünk, többször megállt érdeklődött, hogy merre is menjen, nagy nehezen oda értünk a hotelhez.
Útközben két gyerekkel kéregető nőnek adakoztam, az egyiknek az ételem felét, másiknak az utolsó kiscímletű bankjegyemet. De jó lenne csak úgy kiállni és minden rászorulónak csak adni és adni! Felemelő érzés – már egy ideje tudom…
Sofőröm véletlenül bekapcsolva hagyta a taxamétert…20! rúpia lett volna az út. De nem érdekelt, ágyat és fürdőt akartam. Ha sikerül…
A recepciós lány, közölte, hogy igen van szobájuk. Sajnos megemlítettem, hogy az Agoda-nál próbáltam foglalni, de nem sikerült. Ezért vagy – nem ezért az Agodás árat mondta nekem. Érdeklődtem, hogy kártyával fizethetek-e, bólintott, hogy persze.
Sajnos fizetésnél kiderült, hogy nem fogadják el a kártyám. Hát akkor tényleg lefogyott róla a pénz L
Szerencsére tegnap – mintha megéreztem volna – nem költöttem el az összes pénzem, így kitudtam fizetni a szállásom és félretudtam rakni a hajnali taxira. Azonkívül maradt 100 rúpiám J
Enni úgysem tudok, inni pedig kaptam egy üveg szűrt vizet. (remélem ettől nem lesz bajom)
Szerencsére a hotel beljebb esett az úttól, így a por és az állandó dudaszó kevésbé hallatszott be. Aludni szerettem volna, de állandó jövés-menés nem engedett. S ráadásul kicsit megéheztem! Úgy gondoltam a banán megfelelő lesz – olcsó és laktató.
Felvettem a mindent eltakaró ruhám, fejemre kendőt tettem s úgy átkötöttem, hogy csak a szemem látszódjon ki. Így megvédve magam a portól és a kíváncsi tekintetektől. S valóban sokkal jobban tudtam közlekedni J, s még a banánt is nem európai áron adták J.
Ez a szállást tényleg csak arra volt jó, hogy ne a reptéren kelljen várnom. Egész nap tartó állandó kiáltozások, hangzavarok estére sem szűntek – még füldugón keresztül sem.
Most már tényleg nagyon vártam a hazaindulásomat, és hogy mielőbb lássam-halljam szeretteimet, s jól tudtam, hogy ehhez már nagyon közel az idő…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: