Betegségből betegségbe

2012. február 10.

½ 10-ig aludtam, nem akartam elhinni, még aludtam volna, ha a mellettem lévő szobát a személyzet hangos szóval nem takarítaja. Éjjelre tranzit szállásként működött pár fiatalnak, akik éjjel 1 kor kint ülve hangosan trécseltek. Jeleztem nekik, hogy aludnék, elnézést kérve halkabban folytatták, majd rövid időn belül ők is pihenni tértek.

 Nem volt kedvem, erőm elindulni meditálni a központba, pedig az egész napomat odaterveztem. Reggelinél a szokásos menüt kértem, bár jeleztem, hogy az ételt később kérem, csak az italokat hozzák, nem így történt. Már nehéz ételnek tűnt ez a reggeli. Hoteleket nézegettem, hogy foglaljak, de Mumbai-ba a legolcsóbb szállás is kb. 10 e Ft. Majd holnap…

 Lesétáltam a kis beachre, hogy árnyékba olvasgassak. Már jött is a pénzért a srcát, de mivel nem tudott visszaadni, nem kellett fizetnem – de ő ott ragadt nálam.  Egy idő után terhes volt a beszélgetés számomra, fogtam a könyvemet és olvasni kezdtem, jelezvén, hogy vége a traccspartinak. Nem zavartatta magát, ugyanúgy folytatta. Álmosodni is kezdtem, így becsuktam a szemem, a jól bevállt technikába bíztam, hogy így nyugtom lesz. El is ment. Helyette 3 indiai fiatal érkezett szomszédomba, a nagyképűségtől azt sem tudták, hogy fordítsák a fejüket.

Nem sokáig bírtam, s úgy döntöttem, hogy inkább a nyugiszigetemre megyek tovább pihenni. Rajzolgattam, zenét hallgattam, de ezt sem bírtam sokáig, inkább kifeküdve pihengettem. Közben kaptam egy új lakót Martint, a 40-50 éveiben járó német férfi 2 hónapra vette ki a jobb oldali részt. Nagy műanyagvödörbe (mint nálunk a kuka, csak kisebb és szélesebb) voltak a kellékei ami a belakhatást tette otthonossá. Függőágy, oldallepel –hogy ne lehessen belátni-. gyékények, színes csillag a lámpára. Nagyon tetszett ahogy szépítgette  környezetét.

Később úgy gondoltam lemegyek netezni egyet, s ha megéhezek eszek pár falatot. Reggeli óta semmi étel nem csúszott le, de éhes sem voltam.

Kifekvős helyett választottam. Először egy ismeretlen helyre mentem, ahol részeg srác magyarázott valamit, majd a személyzet sem jött pár percen belül, így felálltam és a szomszédos ismert helyre tértem be.

A felszolgáló fiú örült, mert látta, hogy megváltoztattam a helyszínt. Tudakolta, hogy vagyok, én pedig nem szépítettem a helyezetett, mondtam, hogy nem a legjobban, mivel náthás vagyok. Teát rendeltem, ő pedig megerősített abban, hogy a gingser kitűnő választás, hozott mellé mézet is, hogy gyógyuljak.

Sajnos nem figyeltem eléggé a testem jelzéseire. Agyacskám úgy gondolta, hogy most már ennem kellene valamit, de hiába nézegettem az étlapot, egyikre sem tudtam rábökni, hogy igen ezt enném. De jó  egy óra múlva kértem még egy teát (mentás), és egy tonhal salátát.

 Több, mint a felét otthagytam! Nem bírtam megenni, sőt olyan gyorsan fizetettem, hogy saját magam is meglepődtem. Szélsebesen elindultam vissza a szállásomra. Útközben már morgolódott a hasam. Találkoztam azzal a sráccal aki a vasútállomáson segített, gyors szóváltás után szinte szaladtam, hogy időben hazaérjek J

 Kifeküdve, nagyon nem tetszettem magamnak, nem kellett volna ennem. Feszített a gyomrom, émelyegtem. Nagyon nem szeretek hányni, de most úgy döntöttem, hogy nem szenvedek. Hányással mintha erőmet is elvették volna. Feküdtem, mint egy rongybábú. Vízem is,  wc papírom (kitűnő papírzsepi) is fogytán  volt, de erőm nem volt, hogy lemenjek beszerzésre, pedig kb. 60 méterre van. Majd a hideg is elkezdett rázni… Most mi a franc van?? Nem értettem. Gyógyszerem már nem volt, szomszédaim is mind távol… Összeszedtem minden erőmet, hogy ha leérek és találkozom Primmel bevitettem magam a gyógyszertárhoz. Leértem Prim sehol a többiek orvoshoz akartak vinni, elutasítottam, mondtam, hogy csak gyógyszer kell. Semmire nem mentem velük. Megvettem amit terveztem, s nagyon elfáradtam. Felfelé menet összetalálkoztam egy fehérbőrűvel, tudakolva, hogy nincs-e gyógyszere. Sajnos nem volt. L

 Felöltöztem mert már nagyon fáztam, és csak feküdtem, nagyon nem éreztem jól magam. Így nem maradhatok – gyógyszer kell, vagy orvos. Kértem a Jó Fejeimet, hogy küldjenek valami segítséget. S tovább szenvedtem. Eddig minden este itt voltak a szomszédok, most sehol senki…

Majd egy jó negyedóra múlva zörgést hallottam kint, „gyorsan” feltápászkodtam, hogy kinézzek melyik szomszédom tért haza.

Egyik sem. Egy csajszi és egy néma srác volt. Szállás után érdeklődtek. Mondtam nekik, hogy mind foglalt, s már majdnem elmentek, mikor kérdeztem, hogy nincs-e gyógyszerük. Tudakolta a lány, hogy mi bajom, nemzetközi jelzésekkel elmagyaráztam neki. A srác elmutogatta, hogy megnézi, hogy mi van neki és 5’ visszajön. 

Kifeküdve vártam, s valóban visszatért  4 db gyógyszerrel. Nagyon gyorsan az egyiket bevettem. Majd elmagyaráztam neki, hogy menjen le a bazársorba a helyiekhez, ők tudnak szállásba segíteni. Kiderült, hogy Ő itt lakik a fölöttem lévő soron csak a lánynak kellett volna lakhatás.

Szívem teljes hálájával megköszöntem neki a gyógyszert és elnézést kértem, de nincs erőm állni, elbúcsúztunk. Ő volt a megmentőm!

Éjjel 1-kor felébredvén tapasztaltam, hogy sokkal jobban érzem magam, majd bevettem még egy szemet abból amit adott az „Angyalka” és édes álomba merültem ismét.

ui: Úgy döntöttem, hogy ezeket a sorokat később rakom közszemlére, hogy még véletlenül se aggódjon értem senki. Ezt nekem kell megélnem és átélnem. Segíteni pedig csak az tud aki itt van a közelemben, és mindig van Ki segítsen!