sikerülthet jól egy nap

2012.02.09.

Éjjel ½ 2-kor felébredtem az óceán zúgására és hogy nem érzem Magam valami jól. Olvasgattam, nem tudtam nyitvatartani a szemem, de aludni sem bírtam. Ittam egy C-vitaminos koktélt, később bevettem az utolsó szem algopyrinemet. Kb. 4 óra környékén sikerült visszaaludnom.

Reggel ugyanúgy nem éreztem jól magam, mint az éjjel. Ráadásul elkezdett folyni az orrom, nem is akárhogy. Az indiai papír zsebkendő annyira vékony a két rétegével, hogy szinte áttetsző. Így maradtak az éttermi szalvéták J.

Reggelizni a szokásos Oázis nevű helyre telepedtem be, személyzet már messziről köszöntött. Az egyik srác már napok óta kiemelt figyelmével. Ma mellém is telepedett és érdeklődő volt. Megmutattam neki neten, hogy hol van Magyarország, mert fogalma sem volt róla merre lehet. Mutattam fotókat Budapestről és a Balatonról. Nagyon tetszett neki, főleg a Balcsink. Érdeklődött arról, mennyi szabadságunk van egy évben, családomról, persze hogy van-e párom J. Náluk itt szezonba (szeptembertől-áprilisig) nincs szabadság. Családjával él Goától nem messze, és nagyon hiányoznak neki. Őszinte és kedves volt, és orvoshoz küldött állandóan, hogy gyógyuljak meg, mert így nem mosolygok.

 Úgy gondoltam, hogy majd a nap és a sós víz meggyógyít, így elindultam a beach-re, de inkább lekanyarodtam az édesvízű lagúna tavához. Még nem volt sok ember, leterítettem lepelemmel egy ágyat és félig belementem a vízbe. Azon tűnődtem, hogy lesz-e egyáltalán kedvem 1-2 óránál többet itt eltöltenem. Szerencsére a vízimentős fiú megkönnyítette a választásom, mivel 2 órára is kikellett volna fizetnem az egész napi díjat, így elhagytam a helyet, s elindultam a tó mellett.

Mely bevitt a már jól ismert útra. Észrevettem egy srácot, aki ugyanúgy keresett egy elbújós helyet. Mivel ő előrébb volt, előbb foglalt J. Továbbmentem, majd letértem az útról, hatalmas sziklákon átmásztam s találtam egy kis megbúvót s egy kis lagúnát. Senki nem láthatott itt, így nyugodtan megszabadulhattam az összes ruhámtól. Jó érzés volt így lenni természetesen a természetben. Rengeteg pillangó szállt arra, madarak énekeltek s csodálatos látvány volt ahogy az indák között átláttam a tóra s azontúl az óceánra. Sajnos a lagúna vízén zöldszínű habzó kosz úszott. Így csak a balkezem felől eső részben vízben tudtam magam hűsíteni. Néha távolban hallottam, hogy az orosz csapatok vonulnak. De engem senkisem látott… A szél befújta a kis zúgomba a koszt, így továbbálltam.

14.30 beszéltem meg Sun-nal a helyi leendő kísérőmmel, s az egyik étteremből figyeltem a partot és magamat figyelve, hogy én ma nem akarok sehová sem menni. Nem vagyok jól, s egyre több szalvéta fogy. Pedig már voltam a vízben is sós lét magamba szívni, de nem segített.

Fogtam magam és visszamentem a bázisomra. Prím-mel összetalálkoztunk, s elakarta húzni a pénzfelvételemet 2 órával. De erélyesen most kijelentettem, menni akarok nem érzem jól magam. 20’ múlva már a motorján ülve robogtunk az ATM felé. Gyorsan elintéztem, s mondtam neki, hogy vigyen a gyógyszertárhoz. Zárva volt. Lelkem mélyén nem is akartam gyógyszerhez nyúlni, csak siettetni akartam a gyógyulásom.

Visszatérve, csak nem tudtam elfeküdni a birodalmamba, inkább visszamentem egy olyan helyre ahol elfekve netezhetek. Közben friss ananászlevet szürcsöltem a kávé után.

Hát ez nem az én napom, állapítottam meg. Nyűgős voltam az állandó orrfolyástól, hiába pihentem utána már a saját kis ágyamba. Elkönyveltem, hogy ez egy ilyen nap…sőt az vettemészre, hogy nem a jelennel foglalkozom, hanem a jövővel – s ezt most nem kellene.

Közben az új szomszédjaim is hazatértek egy angol csajszi és az indiai barátja –tiszta szerelembe voltak egész nap-. Egyszer csak azt veszem észre, hogy Andreas áll előttem, jaj, de megörültem neki. Az tudakolta, hogy van-e kedvem vacsorázni kb. 1 óra múlva. Boldogan, igent válaszoltam. Nem érdekelt, hogy nem tudok vele kommunikálni, de most szükségem volt egy ismerősre.

 Megtudakolva mit szeretnék enni – nagyon nagy választék van: indiai, olasz, tandori, kínai, thai, angol, nepáli, izraeli konyha remekei közül válogathatsz – hal mellett tettem le a voksom.

Az éttermi soron páran már kezet nyújtottak felém, kedvesen üdvözöltek érdeklődtek, hogy hogy vagyok… majd betértünk abba az étterembe, ahol délután pihengettem J.

A nyers halat tálcán hozták ki, Andreas 2 kiválasztott és azt sütötték meg. Isteni finom volt!!! Érdekes mégis tudtunk beszélgetni J Mesélt az itteni életről, ő 6 éve jár ide évente 3 hónapot. Vacsi után pedig elvitt egy Osho központba J. Csupa mosoly lettem, s ahogy megyünk beljebb és beljebb magyar szavakat hallok! Egyből megperdültem és kicsúszant: jaj, de rég hallottam magyarul beszélgetni embereket.

2 fiatal csajszi volt és egy nem tudom milyen nemzetiségű srác. Invitáltak, hogy üljünk el közéjük, de Andreas kedvesen elutasította, hogy csak benéztünk. A lányok a szomszéd Anzsúnából jöttek át, s most azt tervezték, hogy holnap lehet, hogy átköltöznek. Akkor a holnapi viszontlátásra, köszöntem el tőlük.

Betértünk egy másik klassz helyre, ott is jógát és meditációkat tartottak, így esténként pedig beszélgetős, beülős helyé varázsolódott. Andreas vásárolt valamit, én addig szétnéztem.

S robogtunk tovább  egy bárba, ahol nagyon kedvesen fogadtak, de addigra eléggé ragyogtam a jókedvtől. Nyomasem volt bennem a betegségnek, bár az orromat  néha-néha fújnom kellett. A tulajsrác egy alacsony tömzsi csupaszív kis indiai volt Cookie, s a hely is az ő nevét vette fel . Jaj, mennyit mosolyogtam, nagyon jól éreztem magam.  Az “asztalunknál” még két osztrák srác ült, érdeklődtek merre voltam, hol élek Magyarországon stb…

Fantasztikusan telt el az az 1 óra amit ott töltöttünk.

Mindegy hol vagy a Világba ha hasonló emberek vesznek körül, mint magad, akik adnak is, nem csak elvesznek, ott jól érzed magad.