Csodás természet

2012. február 8.

Ébredésem után álmomra gondoltam vissza, hogy mennyire jó, hogy nem az van, hogy nem találok valamimet. (telefon, kulcs)

Különös figyelmet fordítottam az egész utazásom során, hogy ne hagyjak el semmit, sajnos nem sikerült. Pillanat alatt úgy szét tudok pakolni mindent, hogy hihetetlen J. Viszont most az utazásom során mindent tudtam, hogy hol van, nem kellett feleslegesen keresgetni, kutatgatni. Hátizsákomba is csukott szemmel tudtam, hogy mi hol van.

Nincs erőm, nincs mosolyom… mi a franc van???

Nem szél miatt fájt a fejem egész délután. Előjel volt. Fájt az arcom átsugározva az orromhoz. Ugyanúgy, mint indulásom előtt! Vonaton végig húzatba volt az arcom, megfáztam.

Na, szép úgy megyek haza, mint ahogy kijöttem???

Nem voltam éhes, kedvem sem volt semmihez…

Kevertem egy C-vitaminos koktél, s bevettem egy algopyrint – mielőbb túl szeretnék ezen lenni.

Majd elvonultam meditálni, s utána kértem a „Jó Fejeimet”, hogy adjanak mára sok mosolyt, s vigyék el a betegségem.

Azért leindultam, hogy valami meleget igyak, végül megreggeliztem. Közben úgy gondoltam, hogy Mumbai-ba nem fogok a reptéren eltölteni irdatlan sok időt. Inkább kiveszek valamit olcsó hotelt közel a reptérhez, és ott pihenek, s ha kedvem van megnézek még ezt-azt.

Visszatérve a bázisomra, azon töprengtem, hogy ilyen állapotba mit is csináljak?  Leindultam a tegnapi beach-re, gondoltam a nap majd jót tesz. De helyette végig sétáltam a napágyak mellett és már a sziklák tövében voltam. S hirtelen úgy döntöttem, hogy elindulok felfelé a hegynek. Mert úgy értelmeztem, hogy valahol arrafelé a dzsungelen keresztül van az édesvízű laguna.

Egyre meredekebb volt a felfelé vezető út. Átfutott a gondolatomon, hogy nem ilyen tré állapotba kellene útnak indulnom, de úgy döntöttem, hogy figyelem magam, s ha nem bírom, vagy rosszul érzem magam visszafordulok.

Útközben többször átvillant, hogy ne a célra figyeljek, hanem az utam élvezzem…

Olyan ösvényeken mentem, hatalmas lépcsőszerű falakon lépdeltem, hogy a Tigris Barlang jutott eszembe. S már csupa mosoly voltam.

Sehol dzsungel, hanem ágas-bogas erdőn másztam felfelé. Nagyon szép volt minden, mikor fél úton megálltam s lenéztem. Érdemes volt nekiindulnom!

Volt mikor többfelé ágazott az út, de most azt választottam, amelyik kitaposott volt. Ekkora már tiszta vörös por takart be, papucsom fehérje teljesen sötétbe borult. Nem csak a kitaposott ösvény jelzett a helyes útra, hanem az eldobott üres flakonok. Még itt is csupa szemét volt minden. Bár senkivel nem találkoztam az utam során, de látszott, hogy ezt már többen megjárták.

Felérve kőtisztás fogadott kórokkal, bozótokkal.  Ennyi lenne? Elindultam az egyik irányba, majd visszafordutva a másik irányt választottam. 

Néha fennakadtam egy-egy bokron, bújtam át sűrűre nőtt fák között, s egyszercsak kiértem a hegy szélére…Varázslatos látvány fogadott! Szinte velem egyszinten sárkányrepülő szállt a levegőben, az óceán hullámai eltörpültek, a kis beachem még apróbbnak tűnt. Teljes lényemmel átéltem az örömöt amit adott a természet.

Eddigre pedig eltűntek a betegségem jelei. Újra gyógyultan mosolyogtam a Világra.

 A lemenetelemet megkönnyítették a fák gyökerei, gallyai – melyet megköszöntem  nekik.

Már majdnem leértem  – a legnehezebb szakasz követekezett volna -, mikor beleboltottam egy kedves helyi férfiba, aki mutatott egy könnyebb utat.

Majd megkérdeztem, hogy a lagunát merre találom, elkísért a kezdetéig, s mondta, hogy a dzsungelen keresztül menjek kb. 1 km­-ert.

Nekivágtam.  Csodálatos volt végig ez az utam is! Útközben emberekkel találkoztam , s az elején mindenki Namaste-val köszöntött.

Csörgedező patakocskák futottak össze kisebb tavakatt varázsolva, melyben  kis halacskák úszkáltak. Néhol nők lépkedtek a víz ösvényén.

Megálltam és én is beleereszkedtem az édesvízbe, s lemostam magamról a vörös porrétegét.

Megfrissülve, boldogan folytattam az utamat. Meg-megállva rácsodálkozva az Isteni Természetre. Olyan fákat láttam, melyet Sri Lankán a botanikus kertben varázsoltak el. Fákról lekúszó kisze-kusza hosszúra nyúlt indák, a hatalmas legyalult törzsű fák. Avatar – futott át.

Ennek a csodálatos környezetnek lakói is voltak. Ki egyedül, ki többed magával. Színes kelmékkel falakat húzva maguk köré, kialakítva alvó – étkezőrészt, s maga a természet volt a fürdő. De mit keres a természetben Haed& Sholders? J

Volt, hogy bocsánatot kérve mentem át lakóhelyükön, de ők kedvesen megmutatták a helyes irányt. Majd felértem egy helyre.

Sajnos orosz társasággal együtt L(rengetegen vannak itt! Többen, mint ha összeadnánk a többi európait együtt. Sajnos viselkedni még mindig nem tanultak meg! Olyanok, mint régen a németek voltak. Zajosak, koszosak, nemtörődömek)

A nagy fa tövében egy idős sámán ült újságot olvasva, két segédjével. Az egyik részénél két srác sakkozott, miközben füveztek, a másik részénél pedig készült a cigi.

Lehúzva pacskerem bekuporodtam az egyik szabadon maradt helyre. Behunytam a szemem, de most nem azért, mert hagyjanak békén, hanem a hely energiája miatt. Próbáltam beleolvadni, de még az oroszok karattyolása nem is zavart annyira, mint a középen füstölő vizes farönk és joint tömény füstje ahogy összekeveredett orrfacsaró bűze lett. Továbbálltam.

Majd összetalálkoztam egy angol házaspárral másodszor és követtem őket, mert hallottam, hogy egy ott élő útbaigazítja őket a tó felé. Pár méter múlva lekerülve őket, újra mosakodni ereszkedtem egy kis „pocsolyába”. Párocska így visszaelőzött.

Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, lefelé ereszkedtem és egyre közelebb hallottam vízcsobbanásokat, amit nem tudtam, hogy az óceán, vagy a tó. De egyre közelebb hallottam, s úgy erősödött meg bennem, hogy ez az óceán…

Kiértem és hangosan felnevettem, hát ez az a tó??? Hisz ez mellett mindennap elmegyek J. Ledobtam a ruhámat és közöltem a beach-es fiúkkal, hogy nem fizetek és bementem úszni a tavacskába.

Fürdőzés után betértem egy kávéra és egy kis sült banánra a legközelebbi étkezdébe, ahol vidáman üdvözöltük ismét egymást az angol párral.

Kicsit napfürdőztem és jókedvűen indultam vissza a „nyugiszigetemre”, hát útközben nem összetalálkoztam, azzal aki útba igazított a lagunákhoz?! Lelkesen üdvözölt, s kérdezte, hogy megtaláltam-e az iszapos részt? Nem, intettem a fejemmel L, de így is gyönyörű volt J! Felajánlotta, hogy holnap megmutatja hol van, majd bemutatkoztunk egymásnak és megbeszéltük, hogy másnap 14.30-kor a dzsungel „bejáratánál” találkozunk.

Az utam során azt megtanultam, hogy a helyiekkel kell megnézni a környéket Ők a legjobb idegenvezetők. Mégha ez pénzbe is kerül, hisz ők sem a „két szép szememért” kísérgetnek…

Visszatérve Prím érdeklődött, hogy hol voltam, mert keresett – úgy volt, hogy bevisz motorral pénzfelvenni -, sorry más dolgom volt, mosolyogtam. Megbeszéltük, hogy akkor 17 órakor találkozunk.

Megtisztulva, kitakarítottam a kis „nyugiszigetemet” s indultam, hogy Prímmel találkozzam. Sehol nem volt, kérdeztem a bazársoron ülő fiúktól, majd az egyik telefonált, hogy nem sokára itt lesz. Rövid idő múlva csörög a telefonja, hogy mégsem, mert zárva van a ATM. Felnevettem, na persze! S elindultam gyalog. Jó volt sétálni, végig csupa mosollyal néztem mindenre. Jó félóra múlva már bent is voltam a jó ismerős buszmegálló környékén. Itt már turistákat nem igen lehetett látni, s máris a nem hiányzott méregetés középpontjába találtam magam. ATM sehol sem láttam, egy sráctól megkérdeztem és pár méterrel arrébb odakísért, s máris honnét jöttem és a nevem érdekelte. Válaszoltam majd gyorsan megerősítettem abban, hogy a családommal vagyok itt.

Az ATM valóban zárva volt, de nem azért ahogy Prím üzente, hanem azért mert a pénzt szállították be, s az őr mondta, hogy 10’ és jöhetek pénzt felvenni. Gondoltam addig visszamegyek vacsorázni arra a helyre, ahol első nap finomat ebédeltem.
Holiday miatt zárva J, nem akartam a rövid kis nadrágomba és az áttetsző felsőmbe a helyiek között vegyülni, inkább visszaindultam.

Út során rengeteg jógaközpont hirdette magát, Osho meditációs kurzusok, tha-csi stb… 5 napos kurzusok 5 000 rúpia J. Mosolyogva továbbléptem…

Majd nem a szokásos úton mentem vissza, hanem letértem a nagy beach szakaszára. Egymás hegyén-hátán a zenétől hangos helyek, ahol helyiek invitálták be a turistákat. Az óceánba lassan lebukott a nap, gyönyörű volt. Kutyák egy csoportja játszadozott egymással – óhhh Krabócával mi lehet?? 

Kezdenek hiányozni az otthoni szeretteim -, majd az egyik falka megtámadott egy kutyust, de egy aranyos hippi nénike védelmére kelt és egy bottal elkergette a falkát.  Lassan közelítettem az általam már jól ismert helyeket, csak másik szemszögből. Mennyivel jobb helyem van itt a szikláknál… Lehet, hogy így pár nap után továbbálltam volna, ha máshelyen kapok szállást.

Szerencsére ez van, és ezt kell szeretni J