Utazás Goa felé

2012. február 5.

6 óra körül zajra ébredtem, na ezek sem bírnak sokáig aludni – könyveltem el. Mivel kialudtam magam, kis lusti és fürdés után, reggelizni indultam. Az utca kihalt és csendes, akkor ezt most nem értem.  Később rádöbbentem, hogy vasárnap van J.

Egyik hotelnek a éttermi részénél akkor húzták fel a vasrólót, betértem. Tojás felől érdeklődtem, abba bízva, hátha csinálnak nekem egy omlettet J. Persze, hogy egyből elutasították, helyette kaptam egy erős ízű hagymáslét, benne egy főtt tojás és 2 db dusat. (lágyabb tészta, hasonló, mint a palacsintánk, csak könnyedebb és vastagabb). Már teljesen természetes volt, hogy kézzel eszem a reggelim.

 ½ 11 előtt már vártam a vonatom, kértem a Jó Fejeimet, hogy vigyázzanak rám az úton, s jó lenne már fehér emberrel is találkozni J.

Hát igen, nem fogalmaztam meg részletesen a kérésemet…

 Rendőrbódé mellett várakoztam, s azon tűnődtem, hogy a jegyem melyik részére esik majd a vonatnak, mivel nagyon-nagyon hosszú és 5’ van a beszállásra.

/Újra S3 szervényre szólt a jegyem (S sleep) 37. szék. Nem örültem, mert kiderült, hogy újra a középső ágy az enyém -hát ettől nem szabadulok J /

 Rendőröktől kértem választ a kérdésemre. Telefonáltak egyet, és megerősítettek, hogy jó helyen vagyok.

S valóban pont ott állt meg a kocsim, felszállva keresem a helyem. Ahogy ahhoz a részhez értem, látom ám, hogy szembe lévő ülésen egy fiatalember alszik elterülve, az én ülésemnél pedig egy formaruhás emberke ül egy másik mellett.

Kedvesen jeleztem, hogy a helyemen ül. Erre az alvó embert felébresztik, aki felugrik és felmászik a legfelső szintre. Mutatják kedvesen, hogy foglaljak ott helyet. Nagyon megörültem, mert így az ablak mellett ülhetek és nézegelődhetek. Kiterítettem a kis leplemet, helyet foglalva mosolyogtam, és elkezdtem nézegelődni, hogy kik is az útitársaim.

Velem szembe egy szomorú szemű, kerekfejű, jófésült indiai ült. Ahogy jobban nézem, a bal csuklójára tévedt a szemem. Bilincs volt rajta!

Gyorsan felnéztem a felette ülő társára, aki egyfolytába nézett le rám – a sunyi szemével-, igen neki is ott fénylett a kezén a karika.

Kérdően néztem a rendőrökre, és ők bólogattak.

Felnevettem. Oké, hogy biztonságot kértem, de rabokat nem J

Megkértem, hogy lefotózhatom-e őket, örömmel bólogattak, ha ők is engem J

Sajnos –vagy nem, nem tudakoltam meg, hogy mit követtek el, de mellette sokat érdeklődtek Magyarországról, az életünkről, a fizetésről J. Rendőrként 18 000 rúpiát keresnek (80 e Ft), az jó erősítettem meg őket, mivel itt az élet lényegesen olcsóbb, mint nálunk.

A rabok meg rólam érdeklődtek a rendőrönél J.

Következő nagyobb városnál  leszállásnál kezet fogtak velem, úgy búcsúztak…

Helyette megérkezett a fehérbőrű angolom, akivel egész úton annyit beszéltünk, hogy ki honnét érkezett. Később felszállók néztek is ránk furcsán, hogy nem beszélünk egymással, de így legalább nyugadalmam volt, inkább néztem a csodálatos tájat és szenvedtem a forróságtól.

Annyira meleg volt, hogy a beáramló levegő is forró volt, a ruha csupa víz rajtam, de eszemágában sem volt, hogy átöltözzek lengébb, minibb ruhába. Inkább hosszú, mindent eltakaró melegséget választottam.

Meseszép Kerala, gyönyörű zöldjeivel, kanyargós holtágaiva igazi vadregényes táj. Erre idő kell, nem lehet átfutni rajta…

Alig vártam, hogy nyugovóra térjen a  „kabinunk”, már megbékéltem azzal, hogy középen alszom az angol felett.

De szerencsére Őlordsága, ajánlotta, hogy –ne kelljen megcsinálni a középső szintet- menjek a felső szintre. Átfutott az a gondoltatomon, mi van ha jönnek…akkor majd alszanak a helyemen.

Így is lett éjfél tájékán…