2012. február 6.
Éjjel arra ébredeztem, nagyon fáztam. A „kabinunkat” 3 ventilátor hűtőtte, ami mind a mennyezeten volt és a legközelebb hozzám, ráadásul az egyik pont rám fújta a levegőt. Később kiderült, hogy az angol még az ablakot sem húzta be.
½ 5-kor lekászalódva a 3. szintről az egyik lábam bújtatom be a pacskerba, a másik pedig sehol sincs! Előkaptam a szandim, s mikor visszatértem a másik szárnyról lévő indiai férfival kerestük lámpával, de sehol nem volt.
Tegnap a rendőrök annyira segítőkészek voltak, hogy kiderült a jegyem Goa egyik központi megállójába Madgaon-ba szól, ahonnét 2 megállóra van az a hely (Tervim) ahol le kellett volna szállnom ha 8-án érkezem. Kitaláltuk, hogy akkor 1 óra múlva vagyis 6.25-kor szálljak le, addig úgysem ellenőriznek a vonaton. Jót derültek rajtam, mikor ezt előadtam, tényeg, pont rendőrökkel beszélem meg a bliccelésem J.
Angol a déli részének ment Goának, s készülődött, majd leszállt 5 óra tájékán. Beállítottam az ébresztőmet 6 órára, hogy időben leszálljak Goa északi részén.
Forró kávét szűrcsöltem, mikor még állt a vonatunk, egyszer felpattantam lámpával és átmentem a szomszéd „kabinhoz”, s megtaláltam a papucsom hiányzó felét.
Zsákjaim bekészítve, s a vonat még mindig nem indul. Ránézek a telefonomra, hogy kb. mennyi lehet az idő, s közben a vonat lassan megindul. 6:23.
Szomszédomat interjúvolom, hogy úgy-e nem Tervim-nél vagyunk, ő meg csak azt hajtogattja, hogy Goa, ezt egy másik részen ülő is határozottan erősíti.
Miért erősítik ezt? Talán a következő megálló nem Goa?? Menetrendszerint most kellene megállni, lehet, hogy előbb álltunk meg és én nekem most kellett volna leszállnom??
Hirtelen felpattantam és indultam az ajtóhoz, a vonat pedig gyorsult…
Kidobtam a hátizsákom, én pedig utána. Zsákom elé estem hanyatt, akkor fogtam fel mozgó vonatról kiugortam. Hallottam körülöttem félő felkiáltásokat, sőt rohantak felém, de én felpattantam, nincs semmi baj közöltem velük és elindultam megtalálni, hogy hol is vagyok most.
Nyugi, a jobb könyökemnél lett egy piros-fekete folt, meg a sejhajom jobbfélteke fájogat, de tényleg semmi bajom! Tudom, tudom őrült nőszemély J, vigyázz már magadra!
Információhoz siettem, és semmit nem értettem, hogy mit mondanak! De úgy adták az infot nekem, hogy közben két másik személynek is segített. Elkezdtem ezen nevetni… láttam nem megyek velük semmire és nem is segítenek. Tébláboltam fel és alá. Kimentem a pályaudvarról feltérképezni, hogy itt mire jutok. Hiénák itt is rám röppentek 100 rúpiáért kínálgatták szolgáltatásaikat, de egyik szörnyebben nézett ki mint a másik. Mindet elutasítottam, majd egy srác szólt, hogy hová akarok eljutni. Közöltem vele az elején, hogy nem tudok angolul, úgy beszéljen velem J, az baj közölte, én pedig nevettem, hogy ez nem nagy probléma J.
Leírta, hogy taxival menjek el a fővárosig (Panjim), majd onnét Thivimen keresztül Aramolig.
Valami miatt nem tetszett, visszamentem a vasúthoz. Újra érdeklődtem, újra semmi…
Majd észrevettem fehérbőrű európai társaim J, ahogy a jegyüket intézik, odamentem. A srác elmondta, hogy busszal hogyan jutok el Arambolig, és vonattal –ahogy ők teszik- azt is.
Megköszöntem és visszamentem az információhoz és erélyesen rájuk szóltam, hogy segítsenek és mutassák meg hol tudok jegyet venni. Hmmm érdekes, egyből sikerült és még meg is értettem.
Jegypénztárnál nem vettem meg a jegyet, hanem leírattam, hogy hánykor megy (egyszerűen még a számokat sem értem tőlük J).
9.30! (kb. 7 óra lehetett), megköszöntem és mentem a hiénák felé, vagyis mentem volna, mert eltűntek. Mivel nem érkezik vonat, így munkájuk sincs… Ám hirtelen megjelenik egy motoros taxis, hogy ő bevisz 70 rúpiáért. 1’ múlva már robogtunk a buszállomás felé.
Ott a rögtön induló járat 22-ért elvitt Panjimba, tiszta szép busszal, melyen iskolások és munkába menő indiaiak voltak főként nyugatiasan felöltözve.
Erre már minden másabb volt, olyan európaibb. Hatalmas reklámtáblák, rendezettebb épületek és környezetük és valamelyst tisztább.
Egy férfi irányított segítőkészen a Mapusába tartó busz felé, egy patkány futott át előttem pár méterre mikor a pénztárhoz közelítettem, csak nevettem és kértem a jegyem 11 rúpiárt.
Utolsó sorba bekuporodtam a csomagom mellé, megéhezvén a kekszemet majszoltam és hátrafelé nézegelődtem. Látom 3 fiatal (2 fiú és 1 lány) nagy hátizsákokkal veszik meg a jegyüket – biztos jönnek Arambolba állapítottam meg -, és préselődnek fel a buszra. Fáradtak és egykedvűek, de azért elmosolyodták magukat mikor meglátva köszöntek.
Mapusába 14 km zötykölődés után értünk, ahol újra nagy bűz és mocsok fogadott. Lepattanva buszról az első embert megkérdeztem, hogy melyik busz megy Arambolba.
S mire a 3 fős társaság odaért, már jegypénztárnak tűnő információs pulttól jöttem visszafelé mikor szóba elegyedtünk. Az egyik fiú német volt, a másik a lánnyal pedig spanyol. Delhibe és Nepálba voltak két hetet az utóbbiak. Kedvesek, aranyosak voltak. Banánnal kínáltak várakozás közben, s mikor kellett mennünk a leendő buszunkhoz egymáson segítve tettük.
Újabb több, mint ½ óra utazás következett, itt már újra beleértem a 24 óra úton c. fejezetbe. Egyik helyen kicsit várakozott a busz, vidám család ült a tukk-tukkba és úgy néztek rám megint mint az UFO-ra, de mellette rengeteg mosolyt adtak. Készíthettem róluk fotókat, hiába voltak koszosak, ápolatlanok, de mégis annyira szépek voltak, szinte ragyogtak!
Mikor elindultak boldogan integettek felém.
Úgy értem Arambol városában, hogy lesz segítségem, de mivel annyira minden változott az utolsó pillanatban is, hogy Andreas-t nem tudtam értesíteni. Csöppet sem aggódtam, mert akkor mi van, max keresek egy szobát és kiveszem.
Elbúcsúztam útitársaimtól, hogy majd később találkozunk és leválltam tőlük, betérve egy internetezőbe, hogy Andreas telefonszámát kiírjam.
Közben elolvastam e-mailjét, hogy nagyon elfoglalt lesz, és pontosan írjam le, hogy mikor hogy jövök, előtte pár nappal, mert nem lesz gép közelbe.
Netezőben pedig dübbörgött kb. 13-15 évvel ezelőtti house zene, csak somolyogtam rajta. A nagydarab sráctól érdeklődtem, hogy hol találok telefonfülkét és nagyjából elmondtam, hogy miért. Készségesen felajánotta az ő mobilját. Felhívtam Andreas-t, bemutatkozva és hogy időközben én megérkeztem Arambolba. Ő pedig mondta, hadarta az infokat, ha értettem volna belőle is egy kukkot J
Majd kiültem a netező elé a zsákomra és vártam. Nem érdekelt, hogy mikor jön, mert jól éreztem magam így -mosolyogva. Nézve az embereket, akikből csak úgy áradt a szabadság, a lazaság. Szóval ez Goa.
Több, mint fél óra eltelt, újra felhívtam a srácot, hogy kb. mikor jön, mert akkor én is célszerűen tudom az időmet felhasználni. 1 órát ígért, megebédeltem addig és újra vártam. Nagyon fáradt és koszos, bűdös voltam. Semminél nem vágytam jobban, mint egy hideg zuhanyra! S még sehol senki…
Egyszercsak ismerős ember jön az úton és vidáman üdvözöljük egymást, ő segített kb. 70 km-re arébb a vasútállomáson. Most ért ide! 2 órával később, mint én. Kb. 10’ akartam várni és továbbindulni, mert már minden erőm elfogyott…fürdőt és ágyat akartam.
Mikor ezt kigondoltam, Andreas megérkezett motoron. Jaj, de gyorsan beszél J, egy egy szót tudok elkapni, s mire összeraknám már réges-rég másról beszél J.
Elvitt egy nagyon klassz kis helyre, ott ismerősei voltak ott. Telefonálgatott és szállást intézgetett nekem. Kávéztam egyet, végre igazi ízletes hazai ízek J, s indultunk hozzá. Út felénél letettük a motort, mert oda csak gyalog lehet feljutni. Közben a hátizsákom rábízta egy srácra, aki mondta, kb. 50’ ott lesz, na itt már minden fonalat elvesztettem, de hagytam történjenek a dolgok.
Milyen partszakasz van erre, fantasztikus! Nem bírtam a mosolyt abbahagyni.
Eddig nem tudtam, hogy mit adhat Goa, most már látom és érzem!
Nagyon klassz kis házikója van a hegytetején, gyönyörű kilátással. Körbevezetett a kis lakjába „Beszélgettünk” egy kicsit a kifekvős pihenős teraszon rálátással az óceánra és sehol egy ember. Hát igazi kis relax hely!
Újabb telefonálás és elindulunk kb. 200 m-re arébb, az én kis lakomhoz. Hát erre nem is találok jelzőket! Mert már annyiszor leírtam, hogy meseszép, gyönyörű stb…hogy tudjam fokozni, hogy ez felülmúl mindent! Egyfolytában vigyorgok azóta…
A ház ez is a hegytetején van. 3 lakrészből áll. Mellettem egy angol csajszi van, én vagyok középen, jobbomról pedig este érkezett egy angol idősebb férfi (kb.50), argentín csajával és egy fiúval. Belépve egyből a hálórész is, asztallal, polcos variával, ebből nyílik egy másik helyiség (amit én gardróbnak használok), ebből pedig a fürdő és wc. Egyszerű és tiszta ez a lényeg, és a teraszon van egy nagy kifekvős matrac, melyen ha akarom egész nap csodálhatom az óceánt és a pálmafákat.
Ilyesmi szerepelt az álmaimba, de ez sokkal, de sokkal szebb!
Ezért kellett nekem mielőbb itt lenne, hogy ezt a hátralévő egy hetet a paradicsomba tölthessem.
Hálás köszönet mindennek és Mindenkinek, hogy ezt átélhetem.
S nem vagyok egyedül, újra kis gekko szegődött társamnak. Tényleg így leírva, egyszer sem éreztem magamat egyedül az utam során, s több, mint 2 hete nem beszélgettem magyarul senkivel. Beszélni, beszéltem, csak nem beszélgettem! J
Értesültem arról, hogy a haza utam sem egyszerű (MALÉV), de biztos megoldódik addigra, mire meg kell 😉
Szia!Örlülök, hogy jól vagy. Csodálatos helyen lehetsz, élvezd minden pillanatát, de ezt felesleges írnom, úgyis ezt teszed!Vigyázz magadra!Puszi