2012. február 4.
Érdekes éjjel volt, többször megállt a vonat, azzal én is felébredtem. Megkellett fordulnom az ülésen, mert hiába vettem fel a hosszúujjum, mégis fáztam. De azért tudtam aludni.
½ 7 tájékán mosdóból visszatérve szomszédom jó reggelttel köszöntött, és jót derültünk, hogy neki is megkellett fordulni az éjjel.
10.00 érkezett a vonatom az célfelé, így úgy gondoltam ráérek lustizni még. De láttam, hogy mindenki megy fogat mosni, tisztálkodni, összepakolni. Ők jobban tudják, így én is eképp cselekedtem.
Még jó, mert rá ½ órával újra tele lett a vonat új felszállókkal. Nem tudom ki lehetett a szomszédom, de nagyon sok ember jött oda hozzá, ha még pár mondat erejéig is. Jöttek új ismeretségek is ismerősök révén.
Kiderült, ahol én leszállok –újra- Kollam (Ouilam) egy nagy város. Hmmm mit csináljak, hová menjek? –gondolkoztam. Azt tudtam, hogy azért jöttem ide, mert innét indul a keralai holtág hajókázás. Innét felhajókáznék 8 órát, estére odaérnék Alappúzsába.
Elővettem a fénymásolt könyvecskémet és a térképet nézve ráakadtam egy iroda nevére és elérhetőségére. Akkor ide kell eljutnom, hogy megtudjam, holnap mehetek-e, mert ha nem továbbállok, sajnos kevés időm maradt Indiára, s most úgy érzem pihenésre lenne szükségem.
Szomszédom barátja, említette, hogy az előbb mellette ülő srác is Kollamba megy, így majd tud segíteni. Szerintem Ő sem sejtette, hogy kit akaszt a nyakamba…
Visszatérve a barátja, már hívta is az irodát, s mondta, hogy majd ő odavisz és segít. Megörültem neki, és már is mosoly lettem. Hát ezt a srác is észlelte, az hagyján, hogy beírta a telefonszámát a füzetembe, elkérte az enyémet, de már azt szervezte, hogy este találkozzunk.
Na, most mitévő legyek?? Kell a segítsége, de én tuti nem találkozok vele este! Rábólintottam, tudván úgyis lerázom. Mert ahogy ő értelmezte, az iroda szervezi le a szállásom. Ő persze egyből mondta, hogy írjam meg neki a hotel nevét és a szobám számát. Na persze, somolyogtam magamba…
Begördült a vonatunk egy újabb városban, melynek bűze fojtógató volt, s a tömeg itt is hömpölygött.
A srác intett, hogy menjek utána, közben telefonált és megnyugtatott, hoagy a barátja nem sokára jön és elvisznek az utazási irodához.
S valóban nem sok idő elteltével begördült. Ez a város mivel kisebb volt, kevésbé uralkodott rajta a káosz és a zűrzavar. Rövid utazás után megérkeztünk egy kikötő irodájához.
Indiába már az elején közlöm, hogy nem tudok angolul, mert belekezdenek és „lelőni” sem lehet őket. Itt is így tettem, és a srác segítségével megbeszéltem, hogy holnap 10.30-ra érkezem a 8 órás hajó útra, ami 400 rúpiába kerül J.
A srác nem hagyta annyiban, pedig már megköszöntem a segítségét és elbúcsúztam tőle. Szállásomat kezdte szervezni, ez már nem tetszett annyira. De egyből megenyhültem, mikor villát ajánlott fel a vízpart mellett 600-ért. Megnéztem a prospektust is a szállásról és megkönnyebbülve rábólintottam. Egy villámgyors telefonálás, a vonat túlsó végén pedig közölték, hogy teltház van. Újabb ajánlás a duplájáért, melyet azonnal visszautasítottam. Shallam és barátja megnyugtattak, hogy elvisznek egy home stay szállásra, ahol normális áron kapok éjjelre szállást.
Újabb utazás a szállásra, mely – mint később kiderült – közel a vasútállomáshoz, állandó zizgésben. A zajos utcáról lépcsősor vezetett befelé, s ahogy beljebb értünk úgy halkult el a város zavara. Egy török kinézetű férfi fogadott, közölte mogorván, hogy 350 rúpia lesz a szállás. Előbb látni akarom, jelentettem ki határozottan.
Kíséretemmel megnéztük a szobát, melyre rábólintottam, hogy egy éjszakára megfelel. Nem volt egy nagy szám, de tiszta volt és ez meggyőzött. Így ¾ 11-ra megvolt a szállásom, amire álmomba sem gondoltam volna, hogy ennyire könnyen megy.
Taxissal közben megbeszéltem , hogy egy 2 órás városnézésre körbevisz és délben jön értem. Shallam meg csak mondta, hogy küldjek sms-t, hogy mikor találkozunk.
Megtisztulva és kicsit pihenve elröppent az utazás fáradalma, s már öltöztem is, hogy körülnézzek a környéken és élelemhez jussak.
Nem volt bizalomgerjesztő a környék kínálata, sőt visszataszító volt európai emberként nézve. Minden sötét, ütött-kopott, koszos. Ahogy sétálva egy tisztának látszó kis kávézóra bukkantam, a tulaj kedvesen mosolygott ez megerősített, hogy betérjek.
Kávét rendeltem és körülve látom, hogy fiatalok rizst esznek valamivel. S nagyon mosolyognak, ahogy vizsgálgatom ételüket. Rendeltem egy adagot, a tulaj nagy örömére.
Itt evőeszközt is adtak az étel mellé, külföldi kilétemre, de nem használtam. Vigyorogva ettem az ebédemet, közben előkerült az összes női személyzet és nagyon jó hangulatba telt az idő. Beszélgettünk, próbáltak hindiül beszéltetni, nagy kacagás lett a jutalmam. Közben pedig elkezdtett csörögni a telefonom, hát Shallam volt, nem vettem fel. Ebédem befejezvén itt is elkészült a szokásos búcsúkép.
Visszaindulva a szállásomra, látom, hogy a taxisom már vár. Pár perc múlva indultunk a városnéző körútra. S a telefonom szinte egyfolytában csörgött…
Először a beach-re vitt le. Szegényes, színes semmitmondó volt, mint az egész város. A parton csak helyiek voltak. Kiöltözött indiaiak engedélyt kértek, közös fotó erejéig.
Soha nem értettem meg a sztárokat, akik a felhajtást a hírnevet keresték. Mi jó van abban, hogy lépte-nyomon felismerik őket, nincs egy nyugodt percük, egész életüket álarc mögött kell leélniük, soha nem lesznek önmaguk, másoknak élnek.
Most a sofőröm telefonja csörgött, s átadja nekem…mi a francnak hívogat, úgy sem tudok beszélni vele, így visszaadtam.
A strand mellett rögvest egy színes fémcső kavalkád, a taxisom pedig irányított befelé. Én pedig csak mondtam neki magyarul, hogy mit keresünk itt?? Üres medencék voltak, amiben víz is volt az is algás, vasjátszótér, vasmászóka (repülő). Nem értette, hogy mit mondok, ezért mondtam, hogy:
– – bemegyek a medencébe
– – ááá nem lehet…
– – felmászok a rakétára
– – neeeeem lehet ez gyerekeknek való
– – akkor mit keresünk itt? – kacagtam
Megértette és tovább robogtunk a tengerpart vagyis az óceanpart mellett J -mindig elfelejtem- egy nagyon rossz úton. Közben arra gondoltam, hogy egy újabb lehúzás…
A vízen hajók, emberek az árnyékan, na ez volt az igazi india… ahogy éltek, dolgoztak. Integettek, mikor meglátták bőröm színét, kedvesen visszaintegettem nekik. Azért jó, hogy kísérettel vagyok, ez nyugalmat adott. Hogy ezt, így láthattam, nem érdekelt, hogy ez az egész túra lehúzásnak indult. Soha nem jutottam volna ilyen helyekre, ha egy helyi nem visz el! Közben elmesélte, hogy itt házak voltak, csak a cunami mindent letarolt s az embereknek nincs pénzük újat építeni ezért élnek tákolmányokba.
Hmmm érdekes, utazásom során szinte végiglátogatom a cunami pusztítását…
A következő állomás a világítótorony volt, ami zárva volt 3 órás ebédidő miatt J. Pedig szívesen felmentem volna…
Sofőröm sajnálkozott, még én vigasztaltam, hogy nem baj, sajnos azt nem tudtam neki elmagyarázni, hogy ha jelenbe élünk, azonosuljunk az adott helyzettel és akkor nincs semmi baj.
Útmentén megláttam gyümölcsöket, szóltam neki, hogy álljunk meg frissítőért, mert nagyon meleg volt. Visszafordulva egy sós(!) lime-ot kaptam ásványvízzel, nem tudtam meginni annyira sós volt J, de ezen is csak nevettem.
Közben valahogy a vallásra terelődött a szó, Ő nagy követője a mai élő indiai gurunak Sri Sri Ravi Shankar-nak, akivel nekem is volt szerencsém találkozni októberben Budapesten.
Tovább indultunk, hogy elefántot mutasson nekem, s hirtelen egy zenés helyre csöppentünk, ahol nagy készülődés volt, szépen felöltözött emberekkel…pár nap múlva a Guru városukba látogat.
Teljesen feltöltött a hely, a zene, a nyugalom. Pár fotó után jöttek az elefántos „hiénák”, hogy 100 rúpiáért odaállhatok az állat mellé, s készítenek fotókat. Nevetve intettem a sofőrömnek, hogy mehetünk, alig tettünk meg pár méter már nem csak mellé állhattam volna szegény állatnak, hanem fel is ülhettem volna rá! J Nevetve mondtam nemet…
Kifelé, csupa mosoly voltam és mondtam neki, hogy nem hol mi beach-re kell vinni engem, hanem ilyen helyekre –no, nem a lehúzás részét értem -. Felcsillant a szeme, és mutatta, hogy üljek be elvisz valahová…
10’ tukk-tukkozás után megálltunk egy ashram mellett. Igen, Ravi Shankar asramjához vitt! J
Az ashram „ The art of Living” program része. Ez egy légzéstechnikákra, jógagyakorlatokra valamint meditációkra épül.
Budapesten ezt a programon kb. 40 000 Ft-ért kínálják, nekem volt szerencsém Ravi Shankar indiai tanítványától ingyen megkapni ezt a tudást. Ez az ember azt mondja ha nincs pénzed, akkor is szeretettel vár, hogy adhasson, ha neked ez segít.
Jó élménnyekkel távoztam, de ez nem az én utam…
Az ashramba újra eljátszodott a telefonos jelenet, itt már nagyon terhes volt! Mondtam a sofőrnek, hogy mondja meg a barátjának, hogy nem fogok vele találkozni.
Most pedig fáradt vagyok vigyen egy internet kávézóhoz, mert utána mielőbb leszeretnék pihenni.
Elbúcsúztunk, kifizetettem és közben próbált meggyőzni a 2 napos hajókázásra, mivel az sokkal szebb. Elmagyaráztam neki, hogy fáradtan nem döntök, majd ahogy ébredek reggel.
Kávézóban megnéztem a menetrendet, hogy ha a hajókázásból kiszállok, mennyi idő marad a vonatindulásig.
Ki is írtam egy megfelelőt, csak sajnos bankkártyával nem engedik a foglalás elkészíteni, érdeklődtem a fiútól, hogy nincs-e egy utazási iroda, ahol ezt eltudnám intézni.
Tájékoztatott, hogy nem messze van a vasútállomás, és ott megtudom venni a menetjegyet. Elindultam egy üveg ásványvízzel a kezembe, hogy beszerezzem a jegyem.
Ez a város szerencsére nem volt annyira nyomasztó, mint Chennai, rendőr még az úton is átkísért lassítva a forgalmat.
Nagy nehezen megtaláltam azt a helyet, melyen vásárolhattam jegyet, egy francia nő segítségével. Kassza ablakhoz lépve mutattam a cetlimet, hogy melyik nap, melyik városba akarok eljutni, milyen osztályon. Nincs hely, közölte egyhangúan. Akkor következő nap – kértem, nincs arra sem, csak AC 3.o. van 4x áron.
Most mi tévő legyek? Rövid az időm, itt pedig hatalmas távolságok vannak…
– Esetleg holnapra –tudakoltam reménykedve – nem akartam elhinni, hogy nem tudom elhagyni a várost 3 napon belül!
– – Van.
Én sem gondoltam komolyan, hogy tényleg holnap elmegyek Goa felé, de hirtelen döntenem kellett. Döntöttem, kértem a jegyet, ezzel lemondva egy csodálatos keralai hajókázásról.
11 órai indulás, 5.25 érkezés. Hmmm újabb 1 napos utazásom lesz…
Visszaérve a szállásomra pakolni kezdem, a telefonom pedig újra csörgött. Kikapcsoltam.
A szobám izzott a forróságtól, a ventilátor próbáltam hűsíteni, de akkora zajjal járt, hogy meggondolandó volt, hogy melyiket is válasszam. Zajt választottam.
Pár óra múlva döröböltek az ajtómon, először nem szóltam – gondolva téves -, majd újra erőteljesebben.
– Ki az?? – szóltam magyarul és erőteljesen, határozottan.
Valamit mondtak, – fogalmam sincs, hogy ki lehetett és mit mondott. Két mondat után abbamaradt. Blogírás közben 3x elment az áram –kívülről lehetett irányítani – …
Hát jó, hogy holnap innét továbbállok…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: