Chennai – érkezés és távozás

2012.02.03.

Tervezettnél újra előbb dobott ki az ágy. Szép lassan készülődtem. Reggelit 6 órára beszéltem meg, előtte pár perce sétáltam a főépületbe. Hallom ám, hogy valaki hangosan horkol J. Először azt hittem, hogy biztos a Holland férfi, de ahogy beértem a hallba egy szingaléz férfi volt a tettes. A tulajt pedig sehol sem látom. Próbáltam keltegetni félhangosan (a többiekre tekintettel voltam) a férfit, de meg sem rebbent.

Tanulva a nem rég megesett sztorimon, megkerestem a konyhát és megcsináltam magamnak a pirítóst és a teát, közben a hűtőből elvarázsoltam hozzá a vajat, az asztalon pedig észrevettem a dzsemeket.

Jóízűen falatozgattam, miközben azt a lehetőséget latolgattam, ha nem jön értem a srác, hallom ám, hogy finoman kopogtatnak a főbejáratnál. Előre siettem megnézzem ki az, hát a sofőröm érkezett meg ½ órával az indulás előtt.

10’ kértem, hagyj fejezzem be a reggelim. Nem siettem, szépen, nyugodtam jóllaktam, elpakoltam magam után, vállamra vettem a hátizsákot és indultam a tukk-tukkhoz.

A sofőröm meg sehol J. Bepakoltam, és vártam. Látom messziről integet, hogy mindjárt jön. Jó kedvű volt és egész úton bókolt, és megerősítést kért, hogy úgye még visszajövök. Csak mosolyogtam rajta.

Reptéren elég sokan voltak az érkezésemkor tapasztaltakhoz képest. Már nem is tudom hol a Világban volt így, mint itt. Egyből becsekkolás után az összes pakkal ellenőrzésen kellett átmenni, plusz motozáson. Csomagfeladása után, még 2x ellenőriztek, de úgy felhoztam a repülőre az 1 liter ásványvízemet, hogy senki nem dobatta el. Jó kedvűen, mosolyogva szórakoztam az eladókkal mikor utolsó rúpiáimtól próbáltam megszabadulni. Mindenhol a felére lealkudtam, annak tudatában, hogy nincs több már… a repülőn még megtaláltam egy dugi 1000 rúpiást L Pedig Áronkának annyira akartam hozni egy klassz kis pólót, de annyira már nem tudtam lealkudni, mint amennyit tudtam, hogy nálam van.

A gépen egy idős szingaláz néni és egy fiatal srác között ültem. A srác többed magával volt, hangoskodtak, zizegtek igazi fiatalok módjára J. S állandóan fotózták egymást, de úgy, hogy rajta legyek a fotójukon.

Felszállt a gép, s a srác már nekem szegezte a kérdéseit és fordította a többieknek.  Kiderült, hogy a sri lanka-i krikett csapattal utazom, akik Indiába egy nemzetközi versenyre mentek. Mindegyik integetett bemutatkozás közben, meg hogy mi a státuszuk a csapatban.

Közben hozták az ételt, amire nem számítottam, mert úgy gondoltam, hogy egy fapados járattal megyünk, mivel kb. 6 000 Ft-ért találtam rá jegyet.

A srác mindent kommentált, hogy milyen kaja, nézzek ki, stb… J

Gyorsan eltelt az idő, tervezett érkezés előtt landolt a gépünk Chennai városába. Fiúk még invitáltak, hogy szálljak meg az Ő hoteljukba. Hahahah persze az Intencontinentalba…

 Leszállásnál szépen leválltam tőlük, s folytattam a saját utamat. Ellenőrzés hamar ment, pénzváltás után mielőtt elhagytam a repteret egy férfitól megkérdeztem, merre található a buszállomás és melyikkel jutok el oda. Megmutatta és felírta egy fecnire a járatok számait. Kilépve a forró, poros levegő fogadott Indiába, no meg a taxisok hada.

300-600 rúpia (4,5x) vittek volna be a központi részbe ahol a busz és a vonatállomás található, de én csak mentem elhagyva őket kerestem a megállót. A megálló az volt ahol sokan várakoztak. J

Már majdnem feladtam a várakozást, – annyira forróság volt – mikor megláttom a 18A jelzést.  

Páran szálltunk fel rá. A mogorva kaluz mutatta, hová üljek és vegyem le a hátizsákom. A szemeiből láttam mit akar és már nem is kellett szólnia, rutinosan forgattam be zsákom az ülések közé, hogy más is letudjon ülni, és mosolyogva fizettem ki a 22 rúpiát. Akartam neki 5 rúpia borravalót adni, hogy szóljon mikor kell leszállnom, de erre ő is elmosolyogta magát és visszautasítva a pénzt, megerősített, hogy jelezni fog.

Érdekes volt, senki nem mosolygott vissza, de ez csöppet sem rontotta el az én kedvemet. Néztem az ablakból a káoszt, lélegeztem be a port és figyeltem magam, hogy mit érzek. Nyugalom volt bennem, semmi félsz, pedig újra egy vadidegen országba érkeztem és azt sem tudom, hogy hol vagyok.

Több, mint 1 óra zöttykölődés után a buszunk beállt  egy busz központba és mindenkit áttereltek egy másik buszra. Kalauzom pedig rábízott egy másik férfire, aki elmagyarázta hol kell leszállnom. De ebből SEMMIT nem értettem. Eddig csak-csak megértettem, összeraktam, hogy kb. mit akarnak mondani, de ebből tényleg semmit nem értettem.

 De hallották elegen, így szóltak mások, mikor odaértünk.

Hatalmas tömeg a nagy pályaudvaron. A ruha már tiszta víz rajtam annyira meleg volt. Gyorsan felmértem a terepet és odaléptem a rendőrlányokhoz, hogy ugyanmár hová kell mennem jegyet venni, mutatván a papírra feljegyzett adatokat.

Mutattak egy olyan pénztárba mely 6 kasszából állt és kasszánként kb. 50-80 ember! Itt újra átéreztem köztük az “UFOszindrómát”

2 óra múlva indulna a gépem, de nem tehettem mást beálltam a sorba. Már a reptéren is tapasztaltam, hogy itt az emberek pofátlanul eléd beállnak, ha nem vagy erélyes. Előttem álló fiúhoz pedig többen odaléptek és pénzt ajánlottak fel neki, először azt hittem, hogy a helyért, de később rájöttem, hogy szexuálisan szolgáltatásokért keresik fel.

Kb. ½ óra múlva sorrakerültem, ahol közölték, hogy nekem nem itt kell jegyet vennem és valamit felírtak a cetlimre.

Vissza a lányokhoz, akik felirányítottak az emeletre, onnét meg beljebb és beljebb lévő szobába, mely a Turista Jegypénztár volt. Oázisba cseppentem, nem volt tömeg, a ventilátor kellemes levegőt varázsolt a terembe én pedig boldogan dobtam le magamról a zsákomat, melyen egy kedves francia pár jót mosolygott és egyből tudakolta ki vagyok, honnant hová stb…

1 óra az indulásig és jegyem közelébe sem vagyok, de elfogadtam ezt az állapotot, de azt tudtam, hogy én ma ebből a városból tovább szeretnék állni.

Mikor nagy nehezen sorra kerültem, egyből közöltem, hogy nem tudok angolul, nehogy feleslegesen zúdítsa rám a mondanivalóját.

Tele volt az általam választott járat, de egyből felajánlott egy 19.45 indulást, melyhez ki kellett töltenem egy lapot, útlevélszámmal, honnét-hová, járat megnevezést (minden járatnak más neve van) és férfi-nő vagyok. Gondoltam ez az utóbbi azért kellett, hogy szétválasszák a nemeket, hiszen alvós és éjszakai járatról van szó. Malájziából okulva, hogy mennyire jól éreztem magam a felső szinten odakértem a jegyem. Ő ezt nem ajánlotta, merthogy kicsi hely van. Ő csak jobban tudja, és elfogadtam mindezt 345 rúpiáért

 Kb 15’ alatt végeztünk is, egy másik férfitól megkérdeztem, hogy hol öltözhetek át, mert nagyon meleg volt, de mégis úgy kellett ezt tennem, hogy a bokámat és a vállamat takarjam.

Kerestem egy csomagmegőrzöt és beadtam a nagy hátizsákom, és nyakamba vettem a környéket, merthát bekellett szereznem hálózsák helyett egy lepelt, és egy olyan ruhát, amelyben nincs nagyon melegem, de a helyi kultúrának megfelelek.

Sétám közben hálás voltam, hogy először Sri Lankán tapasztalatot szereztem, mert ez tényleg teljesen más kultúra. Kosz, mocsok, szemét mindenütt, de még sem volt bennem ellenszenv, sőt hiába volt káosz és 1 millió dudaszó, jól éreztem magam és bizalommal voltam mindenkifelé. Itt nem nézték az embert, mintha sztár lett volna (hát a franc lenne sztár! J), nem akaszkodtak rá, nem szóltak be úton-útfélen.

Minden utcában mást lehetett megtalálni, de egy helyen. Volt vasedényes utca, ételes-italos, szerszámkészítő, de kelmést az istennek nem találtam. Több embertől is kérdezősködtem, de csak irányítottak minél messzebb. Ráértem, bőven volt időm.

Megéhezvén betértem egy ételbárba helyiek sokasága fogadott. Mindenki férfi volt. Először megtorpantam, de a személyzet kedvesen invitált, így beléptem.

Most azért jópár szem felém figyelt, de mit sem törődve velük behuppantam egy sarokba és vártam a pincért. Aki egyből hozta a menükártyát. Felnevettem, hiába látom a betűk sokaságát fogalmam sincs, mi mit jelenthet, sőt még nem is hallottam róluk. Pincér segítségét kértem, aki elmenekült egy újabb segítségért J

Jó 15’ múlva már előttem is volt az étel, meg ne kérdezzétek, hogy mi volt az J Lepényszerűség nagyon aromás, csípős húsgombócokkal, evőeszköz nélkül. J

Igen, Indiába kézzel esznek. Általában tiszta banánlevélre terítik ki az étel, bal kéz tisztán marad, jobbal kevernek és a három ujjuk segítségével jutattják a szájukba a falatot.

Na ezt én sem tudtam egyből, elém rakták az ételt és én megfigyelve hogyan esznek mások mosolyogva nekiláttam, jópáran mosolyogva, bólogatva biztattak, hogy jól csinálom J

 Nagy nehezen ráakadtam egy üzletre, melyen kint lógott egy zsákruha, könnyű anyagból. Már bent is voltam… kb. 2 órát J. Tudtam venni egy lepelt, egy zsákruhát mely valóban mindenhol takart, de mégis kényelmes volt. Majd felpróbáltam rengeteg indiai ruhát –nem szárít-. Közben látták rajtam, hogy fáradok leültettek teát adtak tejjel J, melynek isteni fanyar aromája volt. S nem engedtek el, még kellett próbálnom. A fő promléma az volt, hogy a vádlim és a mellméretem eltért az ő konfekció méretűktől. 

Végén csak sikerült, -már tényleg megsajnáltam őket, mert kb. 15 ruhát szétbontottak, négyen körülugráltak és nem volt jó egy sem-. Közben nagyon jó hangulatot csináltunk a kis öreggel, aki bohóckodott és jókat derült ha magyarul beszéltem. Fizetés után egy csoportkép, és integetve búcsúztunk. Végén még ajándékot is kaptam tőlük, egy női szettet, fésűvel,kefékkel, tükörrel -igazi bóvlik-, de örömmel elfogadtam. 

Visszatérve a pályaudvarra, örömmel vettem észre, hogy itt is található elkülönített női pihenő. Sokkal nagyobb volt az elődjeinél, két részből állt egy zárt és boltíves nyitott, amelyről lenézhettem a buszpályaudvar káoszára.

A bovli keféken somolyogtam, mikor éreztem, hogy néznek. Jobbra egy indiai nő mosolygott rám, csak úgy.

Felálltam és odamentem hozzá és nekiadtam a keféket, melyet egyből kikapott a kezemből és nézegette a csomag tartalmát, és még mindig mosolygott.

Nem volt kedvem további kommunikációhoz, becsuktam a szemem és relaxáltam.

Rossz érzés keltett bennem ez a nő, a reakciói, a szeme, az álmosolya.

Hirtelen kinyitom a szemem és nem messze állt tőlem, beszédbe próbál elegyedni. Nem voltam vele ellenséges, beszéltem amennyit jónak láttam. De végén kibökte a pénzt…úgy tettem, mint aki nem érti és nem hallja.

Segítségemre két fiatal lány sietett akik nem rég érkeztek a váróba, és odahuppantak mellém kérdezősködtek és ámultak, hogy én ilyen bátor vagyok, hogy így utazgatok Nő létemre.

 

Soha nem gondoltam rá, hogy ehhez bátorság kellene, bátorság a jövő iránt?! Az még a jövő és a jelennel kell foglalkozni és megoldani. Talán ezért nincs bennem félelem, hogy mi lehet ha…

és bármi történjék, akkor is a jelenbe kell megoldani, úgy, hogy jó legyen.

   

A lányok elküldték a nőt erélyesen, kiderült róluk, hogy ügyvédeknek tanulnak, kedvesek voltak és érdeklődőek.

Mikor már kifogytam a szókincsemből J, kedvesen meghátráltak és elvonultak tanulni. Én pedig leindultam a pályaudvarra körülnézni, hogy is működik az indulás.

Rengeteg ember volt, székeken, lepeleken, vagy csak a csupasz földön ültek, feküdtek. Az indulások pedig mint a reptéren kijelzőn megjelenítve, mikor, milyen név alatt, hányas vágányról. Megnéztem kívülről egy kocsit, hát ilyenre számítottam. Mások beszámolói alapján felesleges 3x annyit kifizetni az I. osztályra mert az tisztaságban és állapotban semmivel sem különb a sleeper testvérénél, csak kevesebb ember utazik ott és légkondis.

Visszamentem még a lányokhoz, akik „Szia”-val búcsúztak J. 

Kiváltottam a hátizsákom, mely 1 napra 10 rúpia az őrzése.

A vonatom nagyon-nagyon hosszú volt és rengeteg ember várakozott, mikor begördült. Az emberek megindultak elfoglalni a helyüket. Ebből inkább kimaradtam és háttérbe húzódva mentem előre keresni az vagonomat.

Már annyit mentem, hogy kezdem elbizonytalanodni, hogy nem-e kerültem el. Egyszer csak meglátom a S3 számjelzést, hurrá megvan. De zárva volt még. Majd egyszer egy férfi belülről kinyitotta és a sötétben segített megkeresni az 50 számot. Az emberek pedig kezdtek felszállingózni a vagonra, s mind férfiak.

Hirtelen zavart, mivel sri lankai emlékhez kötöttem, hogy ott a nők felé fordultam bizalommal. Akkor beugrott az itteni „lehúzós” nő képe, gondoltam, most férfiak között leszek biztonságba.

Gyorsan az új ruha alatt átöltöztem, elrendeztem a csomagom, lepellel leterítettem az ülést és vártam.

Nem sokára megérkezett a szembe szomszédom, aki egy intelligens, “normális” férfi volt. Nagyon jól elbeszélgettünk és teljes biztonságba éreztem magam!

Majd érkezett egy lány is, ahogy láttam mi ketten voltunk nőneműek a környéken. A szomszédomhoz pedig folyamatosan érkeztek a beszélgető partnerek. Közben elindult a vonat.

Olvasni akartam, de egyszerűen nem tudtam, annyira jó volt őket hallgatni –hiába nem értettem semmit-! Lágyan beszélgettek, nem túl erősen, de nem is nagyon halkan és dallamosan, sok-sok mosollyal. Nagyon jó hangulat volt. Újra csupa mosoly voltam…

Fáradtam, a lány próbált velem beszélni, de semmit nem értettem belőle. Segítségemre sietett a szomszéd és nagy érdeklődésre mindenkinek elmondta, hogy mit lehet rólam tudni. Kedvesen mosolyogtak felém.

Kiderült közben, hogy a kocsi 3 szintből áll, és az én jegyem a középső kihajthatós ágyra szól. Teljesen elkedvtelenettem, mivel ezt tartottam a legrosszabb megoldásnak. De mosolyogtak, hogy nem promléma, én aludhatok lent.

Kicsit még olvastam¸ hogy tudjanak még beszélgetni, de egyre nehezebben ment a szemem nyitvatartása. Elnézést kértem tőlük, hogy szeretnék lepihenni. Felpattantak, megcsinálták a középső szinteket és jó éjszakát kívánva elmentek ők is pihenni.