2012.02.01.
Ezt a mai napomat még emésztem, vagyis megkell még fejtenem, mert nem értem…
6 óra után kivételesen most nem iszlám imádságra hívásra ébredtem, hanem buddhistára. Kíváncsiságom nem hagyott aludni, mert azt ígérték ha reggel kinézek az ablakon, nagyon szépet látok…
Félkábultan léptem a függőnyhöz és elhúztam. Varázslatos volt ahogy a távolban a párából bukkantak elő a hatalmas hegyek. Egyből mosolyogtam, és visszafeküdtem az ágyamba és gyönyörködtem a tájba. Nem sokkal egy madár reppent a korlátra és különböző hangokat adott ki, majd egy kis mókus telepedett a lépcsőmre és majszolt valamit a kezébe – annyi időt maradt, hogy még megtudjam örökíteni.
Jól esett a lustálkodás, mikor már hangokat hallottam lentről összekészültem és lementem reggelizni a teraszra. Hatalmas nyugalmat adott a madárcsicsergés, semmi autó és tukk-tukk, csak a természet és én.
Ezt megszakítva hozták a reggeli juice-omat, majd a gyümülcskavalkádot. S kezdem királylánynak érezni magam JMegkérdezték, hogy a tojást hogy szeretném fogyasztani, omlettként kértem. Következett: a hazai tea forró tejjel cukorral, pirítós vajjal narancs és valami pirosszínű (nem tudtam megfejteni J) dzsemmel, már kenegettem a pirítósomat mikor két palacsinát hoztak mézzel (isteni volt!), s rögtön azután már előttem gőzölgött az omlettem…
Hát ezt még leírni is sok volt, nehogy megenni J
Csupa mosoly voltam, reggelim végezte után énekelve fényképezgettem a szálloda környékét, összetalálkozva a tegnapi ittas német nővel.
Na Őróla nem esett szó tegnap, mikor megérkeztem teljesen feldobódva, ő ott ült egy sarokban. S mikor lementem vacsorázni, s szóltam a menedzsernek, a nő rám szisszent, hogy csendbe legyek, mert ő valamit nagyon figyelt. Nagyon furcsa volt ez számomra, mert mióta elhagytam Magyarországot nem találkoztam ilyen emberrel, akiben ilyen indulat lett volt egy semmiség miatt… Csak mosolyogtam rajta (ja és egy kis grimasz is ott ült a mosoly mellett az arcomon) és otthagytam, a személyzet pedig jelzett mosollyal, hogy sorry… sőt hallottam a konyháról kiszűrődő hangokból, hogy kinevették a nőt, amit a nő is hallott és sérelmezett. Nem tudtam hová tenni, hogy miért viselkedik így, amíg meg nem láttam előtte az alkoholt. Úgy ment aludni, hogy mindenkinek köszönt, csak nekem nem J
Ma reggel egy másik sarokban ült és hallgatott ahogy énekelve fotózgattam, s mikor megláttam mosolyogva jó reggelt kívántam neki – németül – mosolyogva Ő is köszöntött.
Na, tudsz Te is „normális” lenni alkoholnélkül – állapítottam meg.
10 órára beszéltem meg a managerrel, hogy jön értem a taxi és elvisz a környékre egy botanikus kertbe, a szentélybe ahol Buddha fogát őrzik, meg a tavakhoz, közben lesz egy lunch mindez egésznapos program keretében 3000 rúpiáért.
A srác ½ órával előbb érkezett, amit nem bántam, mert már elkészültem. Déjszánnak hívták a fiatal kissrácot aki 22 éves volt. Át is futott az agyacskámon, hogy nem nagyon láttam errefelé ilyen fiatal fiút vezetni. Ám ahogy vezetett, simán bérelhettem volna én is autót, s tuti dupla távot megtettem volna meg. Nem számított, hogy lassan az is megelőzőtt bennünket, aki tolatott… így volt időm nézegelődni.
Megállítottam egy marketnél és vásároltam magunknak innivalót az útra. Szerencsére reggel tájékoztattak arról, hogy ha IC-vel szeretnék menni a jegyet már ma megkell vennem, mert teltházasak a vonatok. 220 rúpiáért sikerült is kicsit kalandosan megvenni a jegyet. A srác még annyit sem tudott angolul, mint én J. Jól el voltunk…
„Rövid” autókázás után elérkezünk Peradeniya botanikus kertjébe, ahol majdnem visszafordultam mikor közölték, hogy 1200 rúpia a belépő a turistáknak, helyieknek 50. De inkább egy ATM-hez mentem pénzt felvenni.
Milyen jó, hogy nem törődtem az árral és mégis bementem. Csodálatos volt minden! A környezet, az idő, az emberek… Végre én is rákerültem a fotókra J, mellesleg a srác odafigyelt és tudott fényképezni. Mert azt megállapítottam az utam során, hiába adom át a fényképezőt, hogy fotózzanak le, nem figyelnek és csak túl akarnak lenni rajta ezmiatt vagy nem látszik a táj, vagy én vagyok félig-meddig rajta…
Útközben két francia férfi csapódott hozzánk rövid beszélgetés erejéig, az idősebbik jól ismerte hazánkat, többször járt már Bp-en, sőt Ausztriából nyaranta termálvízeinket látogatja. (Csabi, nyárra hozzád irányítottam pár kolbászért J )
Herbál kertet kerestünk nyakra-főre mire megtaláltuk, de közben annyi szépséget láttunk, hogy mosolytól kezdem fáradni.
Ahogy mentünk egy kedves családtól engedélyt kértem fotózásukra, -gyönyörű gyermekeik voltak- örömmel tették. Majd egyszer vidám szingaléz nők invitáltak magukhoz és megosztották velem az ebédjüket! Kaptam 2 szelet kenyeret – egyiket átadtam a sofőr fiúcskának – majd mutatták, hogy a hagymás chilli szószból is vegyek. Annyira jókedvűek voltak, mint Mi. Jókat nevetgéltünk, beszélgettünk majd megköszöntem az ételt és fotózás után továbbálltunk.
Sietősre vettem a lépteinket, mertha így folytatjuk az útunk, késő este lesz mire hazaérünk – vélekedtem.
Kandy vagy utána lévő városban még ma sem tudom – mivel a sráctól nem tudtam meg – egy parkolóban megálltunk és úgy tettük meg az utunkat egy tó mellett a Buddha szentélyhez. A srácot előtte hiába kérdeztem, nem kaptam méltó választ, hogy mi következik, így visszakellett neki mennie az autóhoz az én hosszú ujjú felsőmért, mert csupasz vállal nem lehet belépni egy szentélybe, se lábbelibe.
Pacskert lekellett adnunk mielőtt betértünk. Hát nem semmi egy fickó volt, úgy összekeverte a mellettünk álló 3 fős csoporttal, hogy felnevettem a negyedik variációnál.
A kis kísérőmtől vidáman tudakoltam, hogy nincs belépő? Ő mosolyogva nyugtázta, hogy nincs. Óhhh végre egy hely ahol nem húznak le
Egy átjárón keresztül vezetett az a szentélyhez, ahol 100 rúpiáért lótuszvirágot osztogattak. Legszívesebben nem a Buddhához vittem volna, hanem magammal, hogy gyönyörködhessek benne. Ezért elutasítottam az árusokat, óóóhhh hirtelen 50-ért is megkaphattam volna…
A forró kő égette a talpam ezért nagyon siettem, a bejáratnál pedig két őr a belépőt kérte… Kérdően néztem a fiúra, aki megtudakolta, hogy hol tudjuk beszerezni a hiányzó ticketet.
1000! rúpia volt, na ez már nem tetszett, persze a helyiek ingyen mehettek be. De elengedtem az érzést, vártam, hogy mit adhat.
Belépés előtt egy kútnál lábat kellett mosni. Miközben tisztogattam magam, madarak repültek a kút kávályára és szomjukat oltották. Nagyon jó érzéssel néztem őket, ahogy isznak.
Majd beléptünk a szentélybe, s lekuporodtam a helyiek közé. Semmit nem éreztem… ilyen helyeken azért sokkal jobban szoktam érezni a finomabb energiát. Ez átvágás, suhant át a gondolatomon, itt nincs semmiféle Buddha ereklye.
Fiúcska készített a szentélyről egy gyors videofelvételt és szóltam neki, hogy menjünk tovább.
Átértünk egy másik terembe, ahol egy hatalmas Buddha szobor volt, s körbe a falakon Buddha megvilágosodásának története. Itt aztán hatalmas jó érzés kerített hatalmába, legszívesebben itt ültem volna le…
Még áttértünk egy másik különálló területre, ahol egy elefántot terelgetett a gondozója, persze ide is mezítláb léphettünk be. Valami megbökte a lábamat kifelé jövet, ahogy kerülgettem az elefántürülékkel szennyezett utat. Akkor tudatosult, hogy itt micsoda jó kis fertőzéssel lehetne gazdagodni – de nem én!
Kiérvén a területről Déjszán-tól tudakoltam, hogy merre most tovább? Közölte, hogy vége! Micsoda??? Kérdeztem vissza, hol marad a többi program a fűszerkert, a lunch? Még csak 14:00 van! A fűszerkert városára kérdőn nézett rám, nem értette! Pedig 20 km-re voltunk a településtől és nem ismerte. Az ebédre pedig csak annyit mondott, hogy hotel.
Na így jár ha összeakad két angolul nem tudó egyén… lemarad a lehetőségekről L
Eltűnt a mosolyom…
Magamba roskadva irányítottam vissza a hotelünk. Ezért fizettem ki ma egy rakás pénzt, hogy kapjak egy két helyszínes programot horror belépőkkel (az ő szintjükhöz mérve)…
Kandy városán araszolva mentünk keresztül, legszívesebben átültettem és inkább én vezettem volna. Próbáltam higgadt maradni és nem foglalkozni az egésszel. De nem ment ez úgy csak, mert hát az egom egyfolytába viaskodott, mint egy kisördög!
Lassan a külvárosi részhez értünk, mikor megáll egy hotelnél és mondja, hogy Lunch. Na neeee, menjünk csak vissza a hotelhez, elég volt!
Hotelhez visszatérve, menedzser kérdően nézett rám – tudjátok, nekem minden az arcomra van írva J – én pedig szépen elmondtam neki, hogy tegnap és ma reggel még nem ez volt programnak ígérve, s az egész napos program helyett kaptam egy fél naposat, és a programról sem lettem megfelelően tájékoztatva angolnyelv hiánya miatt.
Kiemeltem, hogy a fiúcska nem tehet róla, ő kedves és aranyos volt!
Próbálta menteni a menthetőt, hogy idő míg egyik-helyről a másikra jutni, meg egy napra ennyi fér bele stb… Tipikus marketinges duma volt, amit én nem veszek be, mellé pedig felszínes mosoly. Kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó ezért ennyit fizetni. Megállapodtunk.
Majd felmentem a szobámba és a fiúnak adtam egy kis pénzt, és megköszöntem neki. Láttam rajta, hogy szomorú. Estére mire elszállt a dühöm, nagyon megsajnáltam…
Elkértem a számlámat, de erősködött, hogy majd reggel. De elmagyaráztam neki, hogy látni akarom, hogy mennyi pénzem marad, hogy tudok-e és mit vacsorázni. Így nagy nehezen kifizetette az előző vacsimat és a mai progimat. Megállapítottam, hogy akkor egy vacsi még belefér a költségvetésembe.
Beültem az éttermükbe és kiválasztottam a szimpatikus (árban) Rice&Curry-t. Mikor közölték, hogy az csak ebédre van… Erre már a chef is kint volt, s megbeszélték, hogy megcsinálják nekem ½ óra múlva vacsorázhatok.
Felfrissülve ültem a vacsorához, ahol terülj – terülj asztalkát varázsoltak, az egész asztal beborítva étellel.
Itt már mosolyogtam, melyet örömmel nyugtáztak, hogy végre mosolygok J
Mindre figyelve gyönyörködtem a tájba és lassan minden falatját élveztem az ételnek/az életnek. Próbáltam felvételeket, videókat csinálni de ezt egyiksem tudja visszaadni…
Nagyon nem tetszett a délutáni viselkedésem…
Este próbáltam neten szállást keresni már elfogadható áron (max. 10-15$), de a net állandóan összeolmott. Már elfogadtam, hogy majd spontán leszek, vállava az utazás utáni nehezebb szálláskeresést. Majd egyetlen egy keresést mégis engedett. Gyorsan írtam a szállásadónak, aki vissza is írt egyből, de én ezt a választ csak órák múlva olvastam. A lényeg, hogy van üres szobájuk 10$-ért, de olyan szoba amiben többen alszunk, vagy van rendes 2 személy szobájuk 30$-ért. De abban maradtunk, hogy majd kiválasztom a nekem megfelelőt. Szerencsére még egy papírfecnire felírtam a pontos címet – most már irányítószámmal J – nevet, és net újra elszállt.
De mosolyogtam magamba, biztos, csak ennyi kellett… HH
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: