Véletlenek?!

Reggel szomszéd templom keltette zajokra ébredeztem, csöppent sem bántam, így több időm van az óceánpart felfedezésére.

Reggelimet balkonra kértem, mely sri lankai tea, tej, 4 szelet pirítós, vaj, dzsem és 2 db banán volt. Mindig idegenkedtem az angolos teától, de annyira erős, aromás volt a teájuk, hogy hozzáöntöttem mégis a tejet. Nagyon ízlett! 🙂

 Milyen lökött vagyok, hogy eddig ezt még nem próbáltam ki!

 Pedig már régen úgy élek, hogy legalább 1x -majdnem- mindent ki kell próbálni…

Jóllakva indultam tukk-tukkal a vonatállomásra, hogy megnézzem mielőtt holnap kijövök, hogy elinduljak a hegyekbe. De jól tettem!!! 

Az internet szerint vonattal tudtam volna visszamenni a Colombo-ba a fővárosukba, majd onnét Kandy-be a hegyi városba, ami egyben egy zarándokhely is, ahol Buddha fogát őrzik itt. 

Tájékoztattak, hogy nem indul vonat, hanem busszal kell eljutnom Kalatura városában, majd ott tudok vonatra szállni. 

Majd átsétáltam a szomszédban elhelyezkedő buszállomásra, melyen hatalmas tömeg volt. Volt olyan sor, hogy kb. 100-an álltak sorban. De megint megtaláltam a megfelelő embert aki odavezetett a Hikkaduwa-ba induló buszhoz. Később kiderült, hogy Ő a kalauz 🙂

Persze, 10 rúpiával többet kért, de mosolyogtam rajta, mivel tegnap este kiderült, hogy duplájával számoltam mindent 🙂 Itt 2x szorzót kell használnom.

Belefeledkeztem a tájba és a nagy szegénység látványába. Annyira, de annyira néha nem tudunk örülni az életnek, mert a egónk még többet és még többet akar… pedig elég lenne azt megbecsülnünk, hogy meg legyen a napi betevőnk, és álomra tudjuk hajtani a fejünket megfelelő körülmények között. 

  Egyszer azt tapasztalom, hogy a mögöttem ülő férfi az ülés mellett átnyújtja a kezét és megérint. Megriadtam, és gyorsan arrébb húztam magam. Lenéztem a kezét még mindig nem húzta el, figyelmeztetőleg arra fordítottam a tekintetem, hogy vegye észre magát. Nem tette.  

 Kalauzom, mint védőangyal odaállt az ülésem elé, később le is ült mellém s láss csodát a pasi egyből visszahúzta karmait. Majd a megfelelő állomásnál jelzett a kalauz felém, hogy itt szálljak le. Köszönöm!

Elindultam amerre a szívem vitt…itt egymást érték a butikok, sokféle holmikkal, majd megláttam egy szárí varrodát és üzletet. Sosem láttam még ezelőtt ilyen, bűvöletébe ejtett. Kedves szingaléz hölgy invitált be, hogy nem probléma ha nem vásárolok, de nézzek körül és próbáljak fel egy szárít!

Örömmel és mosolyogva léptem be az üzletbe. A kis boltocska hátsó részébe invitált, ahol egy mamika varrta a színes kelméket, egy másik hölgy pedig takarítgatott. Kedvesen üdvözöltek megtudakolva, honnét is jöttem. 

Rengeteg anyag közül lehetett választanom, számomra túl színes volt mindegyik, de hirtelen rádöbbentem hiszen nem akarok vásárolni akkor nem mindegy?! 🙂

Derekamra kötöttek egy anyagból az övet, és a hosszú kelmét először körbe behajtva az övszerűségen  különböző hajtásokkal pár perc alatt elkészültek. Úgy éreztem magam minden egy kis királylány 🙂 

3000 rúpia lett volna, de kedvesen megköszöntem, hogy úgy sem tudnám magamra hajtogatni és Indián kívül pedig úgy sem viselném. Készítettek rólam fotót maguknak és nekem is, búcsúzóul pedig adtam 100 rúpiát a hölgynek, melynek nagyon-nagyon megörült.

Feldobódva folytattam az utamat. Majd balra letértem, távolba mintha fehér embereket láttam volna a beachen :). 

S valóban egy nagy hotel strandjára csöppentem. Na mégis lehet itt fürdeni fehér bőrű Nőknek 🙂

Árnyékot kerestem, mert még mindig nem vágyom a napra. Leheveredtem és barátkoztam a nagy hullámokkal. 

Nagy “hullámparám” még kisgyermekként maradt rám. Ovis voltam, mikor a balatonfenyvesi táborban nagymamám gyerekeket táboroztatott és én is ott voltam vele 1 napot. Vihar jött, s Ő sietett le, hogy a gyerekeket terelgesse ki a vízből. Rábízott a nagyobbakra, hogy vigyázzanak rám. Őket is érdekelte mi történik a parton, ezért felraktak egy emeletes ágy felső szintjére, és otthagytak.

Hát nem sokáig maradtam ott, én is futottam velük és a vízbe levezető lépcsőn egy nagy hullám betakart….

Nagyon nagy hullámok voltak, most én ide menjek be??! Ezek az emberek mit élhettek át itt, mikor jött a Cunnami…mikor beszélnek róla, szomorúság és bántat van még mindig a szemükben. Mindenüket elvesztették egy pillanat alatt, sokan voltak, hogy mindenüket családjukkal együtt…
  Bemerészkedtem a széléig, hatalmas ereje volt a víznek még így is! Tisztelni kell a természet erejét…

Később már úsztam a vízben.  Itt is volt egy őrző angyalkám egy öreg szingaléz bácsika személyében   aki hajómaketteket árulgatott 🙂 Mindig küldött be árnyékra a napról, mert sötét lesz a bőröm és hogy védjem. Nagyon aranyos volt! Beküldött úszni is, Ő pedig mosolyogva  – a pár fogával – integetett a partról. Láttam, hogy semmit nem árul, gondoltam adok neki pár rúpiát, hogy legalább a mai napra a betevője meglegyen. De képzeljétek el, nem fogadta el!!! 

 Olvasgattam, úszkáltam, de ez a henyélős – partonfekvős lazítás nekem tényleg már “nem jön be”.  Vizet vagy valami ital kell beszereznem, mert hamar elfogyott a fél liter italom. 

Elindultam a parton az egyik irányba és nézegettem az éttermeket, hogy melyik szimpatikus számomra. Van ahol integetve invitáltak volna, máshol hanyagul tébláboltak, hát egyszer csak kibe botlok bele????

Sebastian a jóképű srác még az első napomról, akinek panaszkodtam egy kicsit az első szállásomról a óceánparton. Nagyot nevettük, hogy találkoztunk ismét 🙂 Pedig attól a helytől kb. 25 km-re vagyok…

Kiderült, hogy nem várt rám tegnap, kérdően nézett rám, hogy én ott voltam-e 11-kor. Csak nevettem, hogy addigra már a klassz kis hotelszobámba voltam. 

Beültünk egy helyre banán juice-t kért nekem, majd invitált, hogy ebédeljek valamit. Nagyon magas árak voltak ám itt! A hotelem éttermének a duplája! Nem akartam elfogadni, hisz nekik ez őrülten sok. De ragaszkodott hozzá. Én pedig ragaszkodtam hozzá, hogy sri lankai étel legyen. Grillezett halat ajánlotta, mely kicsit furcsa íz volt számomra, mivel lime-mal öntötték nyakon. 

Beszélgettünk, jókat nevettünk. Térképen mutatott olyan helyeket a környéken, ami gyönyörű. Mondta, hogy menjünk és megmutatja. Nem volt bennem semmi félsz iránta, hogy bármi is érhet, így igent mondtam. 

Behuppantunk a  kis Hondájába és elindultunk Unawatuna felé, amit tegnap nézegettem – meg ma is terveztem, de messze volt busszal, így elvetettem – de jó lenne látni. 

Sebastian a családjával él, van egy bátyja és a halászatból keresi a betevőre valót. Van hogy a napokig a tengeren van. De most a napokban nem dolgozik,  Galle városába indult, csak valamiért megáll itt. (ez a strand 20 km-re van Gallétól) Hát biztos azért, hogy találkozzunk :)) És amin nagyon meglepődtem, olvasta a Világ Irodalmakat!!!! 

Megálltunk egy csodás partszakaszon, alig voltak emberek – azok is turisták – hát visszatértem kisgyermeknek. Ugráltam, tapsikoltam, bohóckodtam…minden ami jól esett, korlátok nélkül…

 Unawatuna-ban felsétáltunk a nagy Buddha szentélyhez, ahol gyönyörű volt a tenger. Sajnos ezeket a fotók nem adják vissza, ezt átélni kell!

Újra csupa mosoly voltam kívül-belül….

S képzeljétek még a nagy hullámok közé is bemerészkedtem, ami úgy dobott ki a partra, hogy átéreztem a partra vetett hal érzését 🙂

Csupa homok és víz volt mindenem, mivel a hullám a táskámat is elérte Sebastián mentette ki. Rengeteget nevettünk mindenen, majd kezdtem fáradni, kedvesen megkértem, hogy menjünk.

Hotelemig elvitt, majd felajánlotta, ha mégegyszer Sri Lankán járok sok szeretettel várnak az ő otthonunk lesz a hotelem 🙂  S tollal rám rajzolta: 2013. január

Szobámba visszatérve megéheztem, s eszembe jutott, hogy nem vettem semmit a holnapi útra, így vissza kell mennem a plázához, ahol normál árakon tudok vásárolni. 

S láss megint csodát nem 200 rúpiáért hoztak-vittek, hanem 120-ért, úgyhogy a tukk-tukkos még az üzletbe is bekísért. Így 20′ múlva már a balkonon rendeltem a vacsorám!

Az nap méltó befejezéseként isteni lakomával láttak el, amit már 2 órája eszek és nem tudok itt hagyni, mert olyan finom, ízletes minden!

Köszönöm, mindenkinek aki hozzásegített a mai napom élményeihez!

Most pedig irány csomagolni, mert újra hosszú út áll előttem Kandy városáig.