Káosz esete Sri Lankán

2012.01.27-28.

Ezeket a sorokat, már Sri Lankáról írom, kicsit megpihenve, merthát nem semmi 48 órai utazáson vagyok túl.

 Hat Yaiban tervezett ébredésem előtt  ½ órával kidobott az ágy, így kényelmesen elpakoltam, lefürödtem, pénzszámlálást tartottam. 100 bathom maradt, amiből kaját és innivalót szándékoztam vásárolni. Úgy véltem, hogy ez már nem Krabi színvonal, így bőven kijövök belőle. 1 üveg ásványvízzel és 3 db édes croissan szerűséggel lettem gazdagabb. Ezeket is Tesco-ba vettem, mert mindenütt jóval magasabb árat mondtak. A maradék pénzemet pedig szétosztottam…

Még csomagok nélkül még feltérképeztem a lepukkant buszállomást.

 Hotelben elcseréltük a szobakulcsot az útlevelemmel, miközben kedves, jól öltözött thaiok beszélgettek velem. Persze a szokásosat, honnant jöttem, merre voltam, hová megyek…

Mosolyogva indultam el a pályaudvarra, ahol az egyik helyről irányítottak a másikra. Majd leültettek egy helyre, hogy várakozzak. Nem tetszett, csomagomat rábíztam egy szimpatikus nőre, majd felfedező útra indultam, merthát nem sokára 9.00 és semmi olyan buszt nem látok ami a képzeletembe beleillett. Kb. 20 m után egy nagy darab fekete thai férfi érdeklődve nézte a papírom és mondta, hogy menjek vele. Rámutattam a csomagomra, hogy ez is velem van, felkapta és vitte pár utcával odébb. Övé lett az egyik része a pénzmaradékomnak.

 Egy kedves nő fogadott az utazási irodába, aki azt mondta, hogy 4 órás lesz az út. Stimmel, ennyiről tudok én is, meg hogy 13.00 indul a következő járatom Kuala Lumpurba.

Átmentem  a szembelévő kis üzletben és vásároltam még édes kekszet az útra – az legalább kellően telít -, s arra leszek figyelmes, hogy egy elefánttal mennek át az úton. Már nyúltam is az új kis fotómasinámért, na egyből hallottam a fifibár (50 bath). Mosolyogtam, hogy nincs pénzem J. Akkor nem lehet fotózni…

S az elefánttal besétáltak az utazási iroda melletti helyiségbe, én gyorsan vissza, hogy rejtőzködve csinálok azért pár fotót. Jaj, hogy néztek! Odamentem és odaadtam nekik maradékom második részét.

 Átvitt egy másik utazási irodába egy mogorva kínai-thai (idősebb) öregúr forma. ½ 10 még nem indultunk, ott már sejtésem volt, hogy ez a 4 óra nem fog összejönni. Teljes nyugalomba vártam az indulást.

Nagy nehezen begördült a kis mini buszunk. De annyi csomagunk volt, hogy a sofőr 3x pakolta át. Megvártam azért, hogy lássam rendbe van-e a poggyászom, s a hátsó rész felé vettem az irányt. Óhhh hát látom, hogy nem csak én leszek fehér, de jó!

Egy német párocska volt az útitársaim, a férfi egyből beszédbe akart elegyedni velem.

–          – Hogy vagy? –persze angolul

–         –  Jól. – zártam rövidre, és nem kérdeztem vissza, hogy folytassuk a beszélgetést – nem volt kedvem hozzá.

De Őt ez nem hatotta meg, és rám zúdított kb. 1’ szóáradatott, melyből semmit nem értettem. Nem tudok angolul zártam le a beszélgetést. Szerencsétlenségére egy szingapúri lány mondott neki valamit, na és akkor elindult az energiavámpírkodás.

A felesége helyett cserélt a lánnyal – gondolom, nyugalmat akart, meg a hosszú lábait kinyújtani, mert időközben kiderült, hogy 198 cm! magas J – így a férfi megfelelő közelségbe kapott egy beszélgető partnert.

Figyeltem a férfit, tényleg igazi vámpír volt J, nagyon hangosan beszélt, s mintha gyakorolni akarná tudását, irányította a „beszélgetést”. A lánynak időnként lehetett hallani a halk, lassú beszédét – látszott rajta, hogy már kezdi unni. Egyszer megszakadt a dumaparti, a lány ezt kihasználva gyorsan becsukta a szemét, mentette magát. A pasit ez nem érdekelte, újra nekikezdtett, de ez már annyira zavaró volt, hogy sofőr csendre teremtette J.

Határhoz érve, hatalmas káosz és tömeg fogadott bennünket, nem sokan voltunk fehérek. 6 sor működött, tömött sorokban. A végén úgy oszlottunk meg, hogy a „vámpírka” áll egyedül végig rendezetlen sorba, míg a felesége, a szingapúri lány és én egy szabályos sorba. Jókat nevettünk, „beszélgettünk”, tanácsokkal látott el Indiából. Mesélte, hogy ott tapogatják az ember – ez nagyon nem tetszett – de isteni és olcsó kaja van, kioktatott, hogy milyen vonatosztályra váltsak jegyet – ezt tudtam – stb… 1 órát álltunk sorba az átlépéshez. Ekkor már teljesen biztos volt, hogy nem érem el az 13 órás járatomat. Teljes  nyugalommal fogadtam, ha lekésem akkor egyből megyek Indiába.

 Penangba 15 órára értünk be. Thaioknál nagy tekintélyük van az időseknek és gonddal fordulnak a gyerekek felé. Így a sofőrünk gyerekeket odavitte, ahonnét mentek tovább – nekik adtam a legutolsó bathjaimat-, idős asszonynak taxit intézett. Pont arra gondoltam, hogy milyen jó megmaradt szokásaik vannak, mikor a német férfi rázúdított egy kevert szöveget teljes arroganciával. Kb. hogy mit képzel már, vigyen minket már a központi állomára, mert megy a gépük, de ebben még volt káromkodás is. Nagyon nem tetszett… Kb. 15’ megérkeztünk az állomásra a férfi még búcsúzoul is káromkodott rá, már én éreztem kényelmetlenül magam. Szingapúri lány megmutatta hol tudok jegyet venni, pénzt váltani és nagyon tetszett neki, ahogy állok a dolgokhoz (lekésem, na akkor mi van…), mosolyogva váltunk el. A németek úgy köszöntek utánam, mert teljesen megfeledkeztem róluk, a saját dolgommal voltam elfoglalva.

15.45 volt, 16.01 pedig már egy másik buszon ülve indultunk Kuala Lumpurba. Az eltelt időben pénzt váltottam, jegyet vettem, buszt kerestem…

430 km megtétele közben 1 órás dugó volt, egy autó kiégett az autópályán, 20’ imádkozás miatt várakoztunk (iszlám), éjfél előtt nem sokkal érkeztünk a Főpályaudvarra.

 Óhh még sok időm van, mosolyogtam. Taxis hiénák itt is megtaláltak, s már a csomagom az autóba volt, kivetettem mert rossz megérzésem volt.  Ha sietnek és siettetnek tuti leakarnak húzni, az én esetbe is ez történt, 30 $-ért akart kivinni a reptérre. Besétáltam a pályaudvarra és észrevettem, hogy van skytrain. Amit bkk-ból tudok, hogy olcsó és gyors. 35 MYR-ért (x35) vettem egy jegyet –szerencsére kártyával tudtam fizetni, merthát 15 MYR maradt. Kérdezte a csaj, hogy melyik reptérre akarok menni, – mivel csak egyet ismertem – hát mondtam neki, hogy a nemzetközire.

A vonaton észrevettem indiai családot, s felpattanva odamentem hozzájuk beszélgetni. Nagyon aranyosak voltak, később még magam is elcsodálkoztam, hogy nem hangzott el a számból, hogy nem tudok angolul J

Repülőtéren nézem, hogy melyik kapunál kell becsekkolni, de sehol sem látom! Információnál kiderült, hogy a másik reptérre kell átmennem J. Nem aggodalmaskodtam, volt időm, itt +1 óra az időeltolódás (+7). Csak azzal nem számoltam, hogy éjfél elmúltott, már csak reggel közlekednek buszok, vonatok. Marad a taxi L, keseredtem el. De egy srác segítségemre sietett, s monda, hogy van Limo taxi. Igen! Eszembejutott régről, hogy ilyen taxi adott tarifával közlekednek, nincs lehúzás! Hamar átértünk, éhes voltam egész nap csak mogyorót, kekszet ettem. Sok választásom nem maradt, Meki maradt, bízva, hogy lesz legalább netkapcsolatom. Előtte a wc-ben megtisztálkodtam, ruhát cseréltem úgy indultam vacsorázni. Net az nem volt, de a kaja felénél úgy éreztem, hogy a fáradságtól menten elalszom. Vacsimat befejeztem gyorsan, gép kikapcs – egy sort sem bírtam írni, s elindultam, hogy felderítsem a terepet alvó alkalmatosság reményében. Hát az nem volt, ez emberek a földön fekve aludtak leginkább. Mosolyogtam, pont előtte nap gondoltam arra, hogy nem is kellett volna hálózsákot hoznom- de milyen jó, hogy van. (Köszi Anita J! Itt megjegyzem, hogy a zsákod is szuperál, néha varrogatom J)

Férfiak mosolyogtam rám, a nők felé nagyobb bizadalmam volt, úgy kerestem alvóhelyet. Nem érdekelt, hogy kemény a talaj nagyon jót aludtam kb. 1 órácskát, tovább is, ha az két nőci nem pakolta volna a folyamatosan a táskáit. Állandó zippzár húzogatás, cipőkopogás stb…

Áthelyeztem a székhelyemet a megüresedett székekre, nem tudom, hogy de félig kicsavart pózban is remekül aludtam valamennyit. 4 óra környékén becsekkoltam, lett netem is, gondoltam foglalok szállást Sri Lankán, mert most már úgy néz ki, hogy nem késem le a gépet J 

Sajnos a net lassúsága és a gépem indulása miatt még sem sikerült, de nem aggódtam, ha így kell történie elfogadom.

 Mellettem egy 16 éves új zélandi fiúcska ült, akivel kölcsönösen segítettünk egymáson. Nekem tollam volt, neki pedig angol nyelvtudása J, közben pedig jót nevettünk mindenen.

1 órás repülőút volt bennem, ezért nem is akartam elaludni, mert hátha rosszabb lesz… de elfelejtettem, hogy 2 időzónán is átmegyünk…

7:15-kor landoltunk Sri Lankán a szuper lehúzós országban J. 25 $ belépési illetékkel kezdték.

Míg nem érkezett meg a csomagunk mosdóba frissítettem fel magam, visszatérve zöld mellényes öregúr szóba elegyedik velem. Előadja magát taxisnak és 5 $ bevisz Colomboba, jaj de örültem, hiszen több, mint 30 km. Viszi a csomagomat illetve tolja, elintézte, hogy soron kívül váltsanak pénz és az utolsó métereken lebukik J, csak egy hordár volt. Jöttek az igazi taxisok, mutattak táblázatot, hogy 2 200 (x4) bevisznek és ez nem sok mert 30 km. Fáradt voltam  s mielőbb leérni délre, mert menetközben kitaláltam, hogy a 3 órás vonatozás közben tudok pihenni és még is kora délután már lent leszek délen az óceánparton.

Így, igent mondva estem be a taxiba. Jó fej volt, hasznos tanácsokkal látott el. De atyauristen ez az ország! Sokkal szegényebb, mint thai, és hogy vezetnek!  Van mikor a két sávos úton 4 sor alakul ki, a gyalogosoknak semmi közlekedési joguk, állandó dudálás, de mégis vigyáznak egymásra.

Taxisom kirakott a vonatnál, persze 100 rúpiával több… Előtte láttuk, hogy a turista információ zárva, azt mondta nem baj, tudok venni jegyet és otthagyott.

Mindenki engem néz, majd odapattan egy intézkedős pasi, és segít jegyet vásárolni. Galle-ba kértem 80 rúpia volt a 2.o. (ezt használják a turisták), majd odakísér a peronhoz. Gondoltam pár rúpia gyanánt. De leül mellém és elővesz szálloda bemutatót, kedvező áron 1000-ért. Hogy lekoptassam, elfogadtam a névjegyét és a magyarázatát, hogy hol van. Időközben begördül egy vonat, kérdezem, hogy nem-e az enyém? Először nemet int, majd sietett, hogy mégis ugorjak fel. (nem figyeltem kellően a jelre!) S már fent is voltam a vonaton.

Mind 3. osztály helyiekkel és mind bámul, mi pedig megyünk előre. Mondom neki, hogy hol a 2.o óhhh ne foglalkozzak vele jó lesz ez itt és leültetett, és még mindig a hotelről beszélt, mutogatott. Kértem, hogy hagyjon békén egy kicsit, mert nagyon fáradt vagyok. Közben éneklő koldusasszony, részeg szingaléz, félszemű lehúzós talált meg. Láttam, hogy neki sem tetszik a dolog, becsuktam a szemem hogy mindenki hagyjon békén. Távolba hallottam, hogy a részeg a suhancosokat is “oltogatja” felém. Elkültem őket, gondolatban s pár perc múlva mikor kinyitottam a szemem, valóban elmentek.

Lecsillapodva arra jutottam, hogy a kínált árat lealkudva 1500-ért a 2 éjszaka nem sok, sőt arra a partszakaszra visz, amelyet a taxis is ajánlott, hogy nézzek meg, mert nagyon szép. Beszédbe elegyedtünk, kiderült, hogy a cunnabiba elvesztette a feleségét és a legkisebb fiát. Kölcsönösen „meghajoltunk” egy más sorsa iránt és letisztázva, hogy ez az élet…

Egyszer azt mondta, hogy nem jó a vonat, szálljunk át buszra, nem értettem, de megbíztam benne, bár a taxis mondta, hogy ne üljek buszra, mert az zsúfolt. Mégis engedtem neki, hiszen a sok fekete között ő volt a „menstváram”. Sajnálattal vettem tudomást, a busz várakozása közben, hogy a hálózsákot elvesztettem L. (sorry Anita) 10’ várakozás után megállt egy tényleg zsúfolt busz, úgy néztek rám, mintha idegen bolygóról jöttem volna. 1 órás döccögés következett, mely során többször majdnem elaludtam. Fürdőre vágytam, ágyra és valami meleg ételre.

 Ehelyett mikor leszálltam és a hoteljét mutatja, majdnem dobtam egy hátast. Hotel, étterem, internet…hahahaha Na majd mutatok fényképeket. De elfogadtam, úgy jöttem ide, hogy ez India belépője. Leültetett az ugynevezett étterembe, mely egy fatákolmány alatt egy asztal 6 székkel, hogy előadja az 5 napos Sri Lanka felfedezése újtát, közben megtudakolta, hogy mit ennék. Fiát, Nilánt elküldte ásványvízért – valamelyik boltba – jó kis restaurantJ. Szuperül hangzott az útiterv, minden benne lett volna, amit tényleg látni kell szállással együtt kedvezménnyel: 300 $ J. Ja és a vacsorám 540 rúpia lett volna, amit mindennel együtt lemondtam, és közöltem, hogy egy éjszakára maradok. Persze kifizettette sokszoros áron a buszköltséget is.

Kicsit bántott az egész, de a nap folyamán a fiával lementünk az óceánpartra, megmutatta amit a Magyarok építettek újjá, sokat beszélgettünk egymás hazájáról, s most estére cseppet sem bánom, hogy erre vitt az utam és segíthettem egy család nehéz körülményein.

 És miközben első felindulásomból lementem a partra egy jóképű szingaléz srác szegődött mellém, csóválva a fejét az esetemen, s felajánlotta, hogy holnap 11-kor elvisz a kocsiján Galle-be, hogy normális szállást tudjak bérelni.

Na kíváncsi vagyok, hogy holnap már az égiek segítenek-e rajtam, ha már én ennyi mindenkin segítettem a napokban J