Galle városában

Reggel 6-kor zajra ébredtem fel – Apa indult Colomboba, hátha sikerül találni valakit aki hozzásegíti Őt és a családját a napi betevőjükhöz -, de sikerült visszaaludnom 1/2 8-ig.  

Fia mesélte, hogy nagyon nagy szegénység van náluk. Nincs munka, főként halászatból, teaszedésből (hegyekben), gyümölcsszedés (tengerparton) és kókusz felhasználásból élnek. Ő a “hotel”-be segít.

 “Beszéltünk” a vallásról is, s rákérdezett, hogy mi a vallásom. Na ezt hogy magyarázzam el, mosolyogtam…

Elmutogatva és nemzetközi szavakkal kifejeztem, hogy minden vallásból azt veszem ki, ami JÓ és szeretet van benne. Ez az én vallásom. Nagyon tetszett neki, mosolygott, bólogatott.   

Szomszédban már javában folyt a munka. Kókuszt dolgoztak fel férfiak. Reggel kezdődik a munka nekik és délután 5-ig tart. Utána kútból húznak fel vizet és a beszappanozott testüket tisztára mossák. 

Kedvesen intettek, én is vissza. Így kipihenve nincs már benne félelem irányukba…

 Tegnap a sokkhatástól már az is megfordult a fejembe, hogy módosítom a repjegyem és elhagyom az országot! 

Dehogy teszem!

Reggeli meditációm után vettem 2 banánt reggelire, összepakoltam és megkértem Nilant, hogy kísérjen ki az útra buszt leinteni.

 Kiértünk, s egyből jött egy busz ami 5 km-re lévő Hikkaduw városáig vitt. S láss csodát, megfelelő áron adták a jegyet 🙂 Bár ehhez a csodához én is kellettem, mivel előző délután minden információt kiszedtem a fiúcskából. “A” helységből “B” helységbe mivel érdemes menni és mennyiért. Így a buszos még árat sem tudott mondani, én már mondtam is, a megfelelő rúpiát (15). 

Leszállva itt is közlekedési káosz fogadott, rengeteg emberrel mivel egy piaccal volt határos a buszállomás. Vonatot említett Nilan, de senki nem tudta megmutatni – nem értették. Ha már buszállomáson vagyok, megkérdeztem egy buszost, hogy megy-e Galle-be járat. Hát nem , pont az volt 🙂

 Ez a busz jobb volt a mai és tegnapi testvérénél, tisztább, modernebb és nem volt zsúfolt. Mosolyogtam mindenkire. Nem volt bennem semmi félsz, csak szeretet…

Mosolyogva néztem az óceán partját amin döcögött végig a buszunk. Itt a buszokat leintik,  – hiába van un. buszmegálló -, ha van kedve és helye megáll, ha nincs továbbmegy. Kalauz szedi be a pénzt menetközben, melyet lóbál egész úton. Biztos élvezi, hogy ennyi pénz van nála 🙂 

Sok fotót készítettem a tájról és a gyerekekről, emberekről. Rengeteg mosolyt adtam és kaptam is… jó utam volt.

Galle városában leszállva ismét káosz fogadott, de most már mindent tudatosan csináltam. Egyből betértem egy “resti”félébe, hogy ételhez jussak. 40 rúpiáért egy klassz kis szendvicset majszoltam, mely egy zsemle +vágva úgy téve bele a ripp-ropp húsikát. Lassan ettem, élveztem minden mozdulatát. Mellettem ülő kb. 12 éves kislány nézte végig a reggelimet, majd megszólított és beszédbe elegyedtünk. Hiába tudakoltam tőle, hogy hol találok internet kávézót, csak a fejét rázta, hogy nem tudja. Búcsút intettem és elindultam kereső utamra kb 20 terhemmel vállamon és kezembe. Hirtelen lefordultam az útról, meg is torpantam, hogy miért tettem… pár lépés után hangosan felnevettem, előrenézvén látom nagy táblán: Internet Caffe

Sajnos korai volt az örömöm, mivel nagy vasrács akadályozta meg a bejutásom. Nem adtam fel, nézegettem az embereket és odaléptem az egyikhez aki segített útba irányítani. 

 Egy helyi plázaszerűség 3. emeletén találtam rá a szállásom keresőjéhez. 4 rúpia/percért nagyon kellett sietnem, hogy a megfelelő szállás kiválasszam. 15′ elteltével fizetve távoztam a helyről és tukk-tukkal vitettem magamat a hotelhez.

Galle városáról azt lehet tudni, hogy a portugálok itt szálltak először partra a 16. században. Fejlődés csúcspontját a Holland megszállás alatt érte el. A város egy erődítmény a Sri Lanka déli csücskében, híddal összekötve a város többi részével. 

 Erődítménybe lett a szállásom, itt csak turisták szállnak meg.

    

Látjátok a csücsökben azt a fehéret? 🙂 Az a világítótorony, tőle balra kicsit feljebb egy muzulmán templom, na az mellett lakom 🙂 Most is azt hallom itt a balkonon ahogy prédikál. Nem értek belőle semmit, de tele van buzdító hangokkal, néha erős felkiáltásokkal … semmi szeretet benne, sőt nyomasztó már egy órája hallani.

Tukk-tukkosomat nem tudtam kifizetni, mert túl nagy pénznek számított neki az 500 rúpiásom, szálloda portás fizetett helyettem, sőt a nevemen szólított 🙂

Boldogan, csupa mosollyal foglaltam el a tiszta klassz kis szobám. Gyors tisztálkodás és mosás után (nincs mosatás itt) jókedvűen térképeztem fel a környéket.

 Ananászt majszolva indultam énekelve az óceánpart felé, s a beach-en csak férfiak és gyerekek fürödtek. Megértettem, hogy itt vége a kalandtúrám adta fürdőzésnek. Megállva fiatalok énekeltek és zenéltek, leültem tőlük nem messze – ne zavarjam őket – és hallgattam őket. Ők mosollyal köszöntöttek. 2 dal után megtapsoltam őket és megköszöntem nekik a zenét. Gyorsan megtudakolták, honnét jöttem és integetve búcsúztunk. 

Ebédre beültem egy étterembe mely keveredett az európai építészettel és az ázsiai hagyományokkal. Green curry-t kértem és szódát lime-mal. 

Sri Lanka-iaknak nincsen étel kultúrájuk, különböző nemzetektől vették át úgy, mint India, Thai és Olasz. 

Nagyon szomjas voltam és az italom többszörös kedves utalás után is sehol sem volt, összepakoltam és elmentem ital beszerezni a sarki árustól. Persze, ott is érdeklődtek hogy honnét jöttem. Itt ha meghallják, hogy Magyar vagyok két dologhoz tudják kapcsolni: 

1. cunami utáni segítés az újjáépítésben – hmmm érdekes, hogy anno mennyire szerettem volna jönni segíteni

2 Nokia! 🙂 Igen, és nem  tudom nekik megmagyarázni, hogy a Nokia nem magyar :), csak itt is gyártják. 

Visszatérve egy nagy palack ásványvízzel, a pincér nagyon megörült, hogy nem léptem le :). Már ott várt a limonádém az asztalon. Nem sokára az ételt is megkaptam. Közben akkor érkező kínaikkal jókat nevetgettünk. 

Hát az étel íztelen és sótlan volt, de nem számított végre 48 óra elteltével meleg (főtt)ételt ehettem. A szakács srác kijött megtudakolni, hogy ízik-e és ott maradt velem. Utána megmutatta a szállodát, láttam a szemében, hogy nagyon tetszek neki :). Amikor meg hatótávolságomat túllépte viccesen 2 lépést hátráltam.

  Estefelé újabb felfedező útra indultam, több ismerőssel is találkoztam, majd megnéztem az erődítmény múzeumát. Nagyon klassz dolgokat láttam, régi lemezlejátszókat, fegyvereket, dísztárgyakat, csipkeverő asszonyt, ékszert készítő férfiakat és rengeteg drágakövet. Az árakon jókat derültünk egy kínai sráccal, az eladó pedig azt hitte, hogy egy pár vagyunk és próbálta rátukmálni, hogy vegyen nekem :), én pedig nevetve helyeseltem 🙂  

Vége van a muzulmán imádságnak, és az én mai történetemnek, aludni térek! 🙂

Jó éjt, Nektek pedig még kellemes vasárnap estét!