Pen Beach

2012. január 20.

Kora reggel 7 óra előtt ébredeztem, kipihenve! Egyből elkezdett a kis agyacskám azon járni, hogy mi legyen a mai nappal. S úgy döntöttem, hagyom ahogy alakul, semmihez nem fogok ragaszkodni. Ha nem jutok le ma a tengerparti bungalóba, majd lejutok holnap. Szerettem volna megnézni a Wat Tham Sua-t (Tigrisbarlang Kolostor).

 Ez egy híres erdei kolostor a magas sziklák övezte völgyben, ahol a szerzetesek barlangszájakban meditációra alkalmas menedéket találnak. Valamint különböző csontok, csontvázak vannak szanaszét, arra emlékeztetve, hogy az emberi test múlandó, foglalkozzunk többet a lelkünkkel. A szentély mellett 1237(!) lépcső vezet a hegy tetejére. Állítólag mire felérsz sok mindent megértesz…

Ezzel is úgy voltam, ha nem találok megfelelő áron taxit (sajnos a fehér nőknek előszerettel mindig sokat mondanak), nem erőltetem. Még hosszú út áll előttem, s a pénzem pedig fogy…

Felfrissülve a reggeli megtisztulási folyamatomon belső izgalom lett úrrá rajtam. Kissé féltem az ismeretlentől, állapítottam meg a reggeli kávém elfogyasztása közben. Kint ülve a teraszon neten böngésztem a szállásajánlatokat. Hát igen, Krabi a drága kategóriába tartozik, és ezért semmi luxust ne várj! A luxus kb. 35 000 Ft/éjtől kezdődik…jó kaphatsz 2000 bathtól európai 3*-t.

Végül azt foglaltam le, melyet a magyar srcát ajánlott. Érdekes volt a foglalás, egy közismert foglalós  oldalon teltházat mutatott a böngészésem, sőt ami jó lett volna mindenhol. Amit kaptam linket, ott pedig volt szabad szoba…

9 órára be is fejeztem, és elvonultam meditálni, hogy összhangba legyek. Mert az semmi jót nem szül, ha az ember kapkodik, bizonytalan, felszínes.

Általában a szállásokat 12.00-ig kell elhagyni. Megbeszéltem a recepciós csajjal, hogy ha elmegyek a kolostorba, a hátizsákom ott hagyhatom. Éhes voltam. Elindultam reggeli vadászatra. Csak én voltam a környéken fehér ember. Találtam is egy szimpatikus helyet. Itt a helyek egyformák, inkább az embert figyelem, és azt hogy mit érzek mikor rámmosolyog. Omlettet kértem paradicsommal és gombával. Közben a mosoly nem fagyott le orcámról. Átvillant, hogy szoktak helyieket is megkérni fuvarozásra. Odaintettem egy helyi férfit és elmagyaráztam, hogy hová és mit szeretnék. Szakácsnénink is besegített a megértésben. A férfi elővette a mobilját és hosszasan beszélt valakivel és arcán álmosoly volt.

/Itt a férfiak zöme lehúzná a turistákat –persze ebből élnek – attól mi a nemed, bőröd színe (ha nagyon fehér akkor most jöttél és nem ismered az árakat), ruházatod, hátizsákod stb…- és még meg is hazuttolna a pénzért. Több fajtájuk van: turista lehúzós, kétkezű munkás, henyélős,  alkesz és a segítőkész-szolid-, valamint a gazdag. Amikor ittasak szörnyűek, mintha megszállná őket valami (talán meg is szállja…) Szerencsére csak városokban láttam ilyen embereket, próbálom elkerülni, amint lehetséges./

Átadta a telefont, megbeszéltünk hogy a hotelhez jön, de hallottam, hogy nem tetszik neki az 1 óra várakozási idő. 150 bathot mondot, amit el is fogadtam, ha oda-visszát jelent. De nem értettem, hogy mit mond. Utána még beszéltek a helyi pasival, az pedig helyeselt, hogy menni fog értem.

11-kor recepción ülvén vártam az ismeretlen sofőrömet. 10’ semmi, de nem aggódtam, itt úgyis késnek –könyveltem el. A recepciós csajszi idegeskedett inkább, és felajánlotta, hogy Ő hív nekem egy taxit. Telefonált és jött értem 200 bathért egy motoros taxis. Egy kedves, aranyos thai, aki ragaszkodott a bukósisakhoz is.

Kb. 15’ motorozás után értünk a barlanghoz. Sejtettem, hogy ide kevés lesz az 1 óra…

Hatalmas buddha szobrok és csodálatos hangulata volt a helynek. Mindenki mindenkinek köszönt és mosolygott. A szentélyben egy (nő!)szerzetes fogadott, aki megtudakolta honnét jöttem és kérte, írja be nevem és országomat a nagykönyvbe. Kezemre pedig egy fonott karkötőt helyezett fel –soha nem viseltem még ilyent -, és adomány is kért. Boldogan szórtam be a perselyébe a pár bath aprómat. Szentélybe egy másik szerzetes tartott beszédet pár thainak. Nagyon jó volt ott lenni, fantasztikus légköre volt az egésznek! Teljesen feltöltődve indultam neki az 1237 lépcsőnek. Sajnos nagyon kevés időm maradt erre… tudtam –sajnos – hogy ezt nem tudom teljesíteni.

Voltak olyan szakaszai felfelé vezető útnak, hogy a lépcsőfok az alsólábszáram közepéig ért. Nagyon megerőltető volt, főleg eső után hatalmas páratartalom miatt is. Meg-meg pihentem az elején, eszembe jutott, hogy éltem már át az, hogy futás közben megszűnt minden, nem éreztem fizikai megterhelést. Ahogy mentem felfelé, teljesen külön tudtam magamat választani a fizikai testemtől, s tudatosan lassítottam légzésemet. S csak mentem, mentem felfelé. Akkor pihentem meg, mikor majmok hada vonult át, vagy ők is megpihentek a fákon –közvetlen mellettem. Amint elkezdtem őket figyelni, sokkal könnyebb lett az út. 830 lépcsőnél azért megkellett pihennem. Szomorúan tapasztaltam, hogy most le kellene indulnom, hogy időpontra odaérjek.

Viaskodtam magammal, hogy fel vagy le. 1038 lépcsőnél visszafordultam – így is elkéstem -. Hihetelen volt a lefelé vezető utam. Csak a lépcsőfokokra figyeltem és egy nekirugaszkodással leértem, lekerülve jó pár embert. Hiába remegett be a lábam a fizikai terheléstől, nem éreztem fáradságot, csupa mosoly voltam. Leérve megittam a vízem, mely kellemesen hűvős volt. S egy diákcsapatot kértem meg, hogy fotózzanak le –már csak mobillal tudok- a tigrisnél –szobor-. Annyira megőrültek neki, hogy végig kattogott az ő fotómasinájuk is.  Jaaaa és elszakadt az utolsó lábbelim is.

Megkértem a taxist, hogy álljon meg helyen ahol tudok lábbelit venni. Sikerült is kb. 10’ alatt megvennem egy szandit 130 bathért.

Motorozás közben belenézten a tükörbe, a megerőltetéstől tiszta vörös  volt a fejem fehér foltokkal –nyugi elmúlott-, simán játszattam volna valami jó kis horrorfilmben.

Hotelnél megmosakodtam gyorsan és a taxis elvitt egy gyűjtőtaxishoz. (annyira sietett, hogy még a sisakot is nálam hagyta, úgy siettem utána)

Gyűjtőtaxisom olyan alkesz-őrült forma volt. Tuti a sok dudálástól bolondult meg. Fékcsikorgatással tettük meg az utat. Az egyik angol srác élvezte, persze ő hátul ült… úgy szedte be a kanyarokadt, hogy csoda nem borultunk fel. (no para, biztos túl spilázom a történetet)

 Ao Nang központja, mint nálunk a siófoki sétány. Tömeg, hangzavar, kajáldák, bóvli hegyén-hátán. Felírtam a pontos címet, ahová kell mennem, így könnyebb volt az útbaigazítás. Váltottam át egy kis dollárt, hátha nem lesz lehetőségem a környéken. Taxis hiénák sokasága fogadott.  Mutatva a papírom 400 mondtak elsőre, jeleztem, hogy ez sok és elindultam volna kajálni – hagyom későbbre és találok valami más megoldást -, mutatták a táblájukat, hogy ez 500 bath lenne. Nem baj, legyintettem. Eindultam, és akire legelőször gondoltam, hogy elvisz utánam jött és 300 bathba megállapodtunk.

Nagyon eljöttünk a várostól, nem olyan beach-es területen jártunk. Lefordultunk egy még elhagyatottabb útra, mely a partra vitt le. Kb. 15 bungaló volt itt, 10-est kaptam (egyik szerencse számom), a tulajnő megmutatott mindent. Szegényke biztos látta az arckifejezésemet…mert hát elsőre összehasonlítva előző éjszakai szállásommal az ég és föld… Ledobtam a cuccomat és közöltem, hogy nagyon éhes vagyok és mentem visszavele az étterem/recepcióra. Na, ott az áraktól dobtam egy hátast! Több, mint 3x-a a bkk-i áraknak. De hiszen ezt tudtam, csak elfelejtettem. Finom volt, de kevés. Már azon gondolkodtam kaja közben, hogy visszabiciklizek az útig és veszek gyümölcsöket. De lesétáltam a tengerparta…hát megérkeztem a paradicsomba, dehogy megyek innét! Gyorsan átöltöztem és sétáltam a parton, kb. 6 km-t. Csupa mosoly voltam kívülről – belülről! Úgy sétálni, hogy csak a víz, a föld, a levegő és Én vagyok….senki más. Elvégre mindig is egyedül vagyunk, néha hozzánk csapódnak emberek, események majd továbbállnak…tanulunk, tanítunk – köszönünk, megköszönnek.

Gyönyörködtem a táj szépségében, hát ezért lett a kutyám Krabi – gondoltam – , hát erre nem többször is hozzám szegődött egy – egy kutyi, hogy együtt sétáljunk, vagy csak simogassam meg.

Szóval megint jó helyen vagyok! Lehet, hogy maradok itt… de nem tudhatom a holnap mit hozhat. Bár 3 éjszaka az itt lesz…

Netem meg fogalmam sincs mikor…de most ez nem is érdekel 😉