2012. január 21.
Furcsa egy éjjelem volt. Többször fel-felriadtam, mintha az ágyamra ültek volna. Sajnos a nyakbaakasztós világítóm Ko Pangangon maradt a fürdőben L LL. Még szerencse, hogy volt egy fejlámpám (ezért meg Csabi, neked köszi J), azt felkapcsolva körbenéztem sehol senki. Mivel ez többször megtörtént, arra gondoltam talán félek? Miután a füldugótól megszabadultam édes álomba merültem fél 4-ig. Ekkor a szomszéd bungalóból átszűrődő beszélgetésre riadtam fel. Jó egy fél óra múlva gondolatban lecsendesítettem, s láss csodát pár perc múlva tényleg csend lett.
9 kor teljesen kipihenten ébredtem. Reggel fényei már be-beszűrődtek fazsalun keresztül. Boldog voltam mikor kiléptem a bungim ajtaján. Visszagondolva az éjjelre fantasztikus élmény volt, hogy éjjeli (halk)cipelés és a tengerhullámzása altatott, a kis rémség pedig teljesen feledésbe merült.
Nyugodt és kihalt tengerparton ittam a forró kávémat. Ez a nyugodság átfonódott lelkembe,
boldogság pedig mosolyt húzott az arcomra.
(Közben lejöttem a tengerpartra írni, kb 10 méterre hullámok nyaldosság a földet)
Úgy döntöttem, hogy ma bemegyek a városba pénzváltani, hogy kifizessem a szállásom, amit tudtam, hogy meghosszabítok. Jó helyem van itt. S ha már Ao Nangba járok átmegyek Railey beach-re.
Tengerpartról visszasétálva a tulajnő Pen, invitált snorkelezésre. Kedvesen elutasítottam, mondtam neki, hogy Ao Nangba megyek, s szeretnék taxit.
Mielőbb kell motort bérelnem, mert rengetegbe kerül (oda-vissza 600 bath) a taxi. A motor pedig napi 200 + az üzemanyag (ami 40/l). Igen ám, de nem váltottam ki a nemzetközi jogsit L.
Arra gondoltam, hogy ha a városban leszek megtudakolom Jánostól (az itt élő magyar srcától), hogy lehet-e így is.
Pen-nel fél óra késéssel (amit megbeszéltünk) indultunk be a városba. Odafelé nem győzte mondogatni, hogy ha motort bérlek, merre felé jöjjek vissza. Nagyon aggódott! De megnyugtattam, hogy tudom. (és ha eltévedek akkor mi van J, tuti előbb-utóbb visszatalálok. Hiszen kb 8000 km-re vagyok az otthonomtól, teljesen mindegy hol vagyok most)
Városban végigjártam a „bazársort”, összehasonlítva az árakat megállapítottam, hogy Pen áraival egyenrangúak az éttermek. Megkerestem azt az utcai kifőzdét, ahol a helyi lakosok álltak sorba, és rendeltem a fotók alapján. Majd egy szabadon hagyott helyre egy német férfi társaságába. Aki nagyon mogorvának tűnt, sehol egy mosoly. Bezzeg én, reggel óta nem olvadt le a mosoly az arcomról, rengetegen rámköszöntek. Nem csak helyiek ám! Külföldiek, párocskák, gyerekek…
Majd az ebéd után (mára már megtanultam, hogy egyek és utána intézkedjek, mert kell az energia), szembelévő internetezőbe betévedtem.
Utazási irodám értesített, hogy február 14-i visszaindulással módosították a jegyemet. (ezt most nem magyarázom, hogy miért)
János is írt, hogy vasárnap meglátogatna itt ahol jelenleg élek. Óóóóó akkor tudatosult, hogy azt sem tudom milyen nap van! Lehet, hogy ma keres? Gyorsan utánanézve, elraktároztam, hogy ma szombat van. Visszaírtam, hogy sok szeretettel várom.
Majd hagytam üzenetet másoknak is, hogy nem tűntem el, csak nincs netem. Melynek örülök is, mert most már letelt a 8 napos nyaralásos idő, ilyenkor az ember kezdi felvenni az itt élők ritmusát. Lassan nem foglalkozva mással, csak önmagával…
Lesétáltam a hajókikötőig, több km hosszan elterülő tengerpartba gyönyörködtem. Vettem egy oda-visszaszóló hajójegyet, s vártam az indulást. Tudván, hogy milyen csodálatos látványba lesz
részem. Hát nem tévedtem! Órákig eltudnék így lenni a vízen, közben nézni a hatalmas és csodálatos mészkősziklákat. Kb. 15’ alatt értünk át, menetközben rátekintve a régebbi szálláshelyemre Toi San-ra (lehet, hogy nem jól írom le).
Megérkezvén, nem tudom miért elindultam az egyik útitársam és fia után. Ők átvágva mentek a szállodák között a keleti part felé. Ekkor már tudtam, hogy teljesen mindegy merre megyek csodák lesznek mindenütt. Betértem minimarket-be hideg kávéért és vízért, majd végigsétáltam a keleti partszakaszt. Melyen traktorok szállították az utasokat a hajókhoz (apály volt). Megnéztem sziklamászókat eszembejutva korábbi útitársaim Kriszta és Ákos. Most lett volna kedvem velük sziklát mászni J
Hát olyan helyeken mászkáltam ahol nem volt senki, kagylóhéjak meszesedve tapadtak a sziklákra. Szikla átmászásom közben az egyik kihegyesedett héj mélyen belevágott az ujjamba, amit észre sem vettem, -bár a fájdalom a könyökömig hatolt- mert annyira boldogan fedeztem fel a környéket.
A vérem megfestette a hátizsákom, akkor vettem észre a sebesülésemet. Nyaldosva sérülésem, eszembe jutott, hogy itt van előttem a megoldás: kezemet a sós vízbe lemosva, húzattam össze vágásom.
(gyorsan befutok, mert jön a vihar J)
Gyönyörű barlang szakaszokon, mészkő képződmények között sétáltam. Majmok nyújtotta szórakozást ma sem hagyhattam ki. Majd leértem a tengerpartra. Azt az élményt nem fogom elfelejteni. Tenger, óriási sziklák…besétálva a hűsítő vízben, forró napsütésben, felülről pedig a sziklák esőt permeteztek.
Kicsit pancsoltam a vízbe, kint száradva nem éreztem jól magam. Tömeg volt. Összepakoltam és mentem tovább. Ildiék meséltek egy bárról, úgy gondoltam megkeresem őket és átadom az üdvözletüket. Csak nem tudtam, hogy a Bamboo bárban a Jeje-t keressem, vagy a Jeje-t a bárjában. Mivel mindkettő volt és az elsőnél kudarcot vallottam, fel is adtam az egészet. Helyette bepuppantam egy félig elfekvős kis bárba, rendelvén egy banános, csokis palacsintát. Behuppanásom egyszerre történt egy csajjal aki kisfiával jött. Én belülre másztam, ő kívül maradt, fia pedig a babakocsiba. Majd rámosolyogtam és fogta magát kimászott a kocsiból és mellém kuporodott. Pár perc múlva nagyon magyaráz nekem, hogy nézzek már fel az égre JMegtettem, sárkányreplő szántotta az ég kék mezejét. Kissrác teljesen felvillanyozva mondta a magáét a saját nyelvén, én is a saját nyelvemen amit gondoltam éppen. Nem számított, hogy nem értjük ki mit mond, csak csacsogtunk tovább, az édesanyja pedig csak mosolygott rajtunk.
Visszatérve a szállásomra Pen-nek kifizettem 5 éjszakát –nagyon örült, hogy maradok-, és tudakolta, hogy holnap kimegyek-e a tengerre sznorkelezni. Kedvesen újra elutasítottam, elmondva neki, hogy vendéget várok holnap.
Tengerparton a nyugati irányba tettem meg az esti sétám, gyönyörködve a naplementében. Szembe pedig egy kedves párocska sétált, egy kutyával. Aki boldogan odaszaladt hozzám simogatásért a 3(!) lábán, szájában egy zacskóban a párocska vacsorájával. Simogatás közben megosztottam vele, hogy csodás és okos kutyának tartom, aki nem tőrődve a testi hiányosságával boldogan tud élni! Mert igenis ez a kutya sugárzott a boldogságtól, akárcsak a gazdája…
Lassan már én is szeretném megosztani a végtelen nyugalmamat és boldogságomat olyannal, aki ugyanazt adja amit én adok neki…
<3 :))
:)))))))