Kalandra fel!

Érkezés Bangkokba

Nem gondoltam volna, hogy a Világ nagy városaiban mennyire akadozik a netkapcsolat….
Kb. 24 órája szerettem volna életjelt adni Magamról. Ez valahogy nem akart összejönni.

Tegnap reggel gyors búcsúzás után chekoltam be a reptéren. Nézegelődtem, kik lesznek az útitársaim. Hát zöme külföldi volt. Semmi esélyt nem láttam útitársra akadásra.
A végén mégis Anya és Lánya huppant be mögém az utolsó pillanatban. Vidám hangultra a gin tonik is rásegített. Nálam nem :), kiborítottam félig és az íze sem jött be, így hagytam. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni  😉 Leszállás végére kiderült, hogy Ők Delhibe repülnek tovább, de a mellettük lévő házaspárral egy irányba mentünk. Hosszú volt az istanbuli várakozás, fáradt voltam. Lefeküdtem két férőhelyre megpihenni, de a mögöttem csacsogó oroszoktól tényleg csak rövid pihenés sikerült.
1/2 óra késéssel 21.15-kor szállt fel a modern kis gépünk Istanbulból. Az előttem ülő két török srác kb. 2 órán keresztül csak játszottak a monitorral 🙂 Isteni vacsora volt, majd jöhetett volna az alvás. Hát nem sikerült. Szempihengetés lett belőle. Egyszer éjjel felriadtam 3 óra körül. Nem értettem….kinéztem, csodálatos látvány fogadott. Fényárban úszott alattunk egy nagy város. Gyorsan bekapcsoltam a monitor, Indiába értünk.
Utána még pihentem, gyors reggeli és helyi idő szerint (nálatok kb. éjjel 3) 9.11 landolt a gép Bangkokba.
Többieket gyorsan magukra hagytam és siettem a Skytrain-re. Simán ment minden, jegyvásárlás, felszállás. Majd átszálltam egy másikra, és a végállomásnál azt sem tudtam hogy hol vagyok 🙂 Vagyis elképzelésem volt az útikönyvek szerint, de amelyik buszt kerestem volna sehol. Egy helyi még a busz szót sem tudta értelmezni 🙂 Fáradt voltam további kutatáshoz, taxiba pattantam és hotelhez vitettem magam.
Hotelhez, melyet hónapokkal ezelőtt lefoglaltam -korábban megszálltam itt, jó ár-színvonalú Bkk. képest. Amit sikerül elindulás előtti nap lemondanom (okokat páran tudjátok 😉 ) majd a törlést visszavontam. Indulás előtt ígérték, hogy felhívnak megvan-e a szállásom. Sajnos akkor telefonáltak, mikor repültem… Így lutrira mentem a szállásra. Megvolt a foglalásom. A 680 bath helyett 1680!. Otthagytam őket, hogy elmegyek pénzt váltani, és arrébb sétáltam pár utcával és sikerül 220 bathért  egy lepukkant, de tiszta szállást kivennem.
Most, hogy életjelet adtam Magamról kajálok valami istenit és holnap 10-ig aludni térek!
Nektek pedig jóóóó reggelt 🙂

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Mindennek van értelme, csak utólag tudjuk meg miért 🙂

  2. Sorsee says:

    Szia Vicky! Én is kíváncsian várom a fejleményeket! Sok élményt, töltődést! Puszilunk Rékával! 🙂

  3. Éva says:

    Örülök, hogy rendben megérkeztél! Vigyázz magadra! Puszi! Éva

  4. Agi says:

    Sziiii:)) Nagyon orulok, h jol vagy, meg vokt akkor az ertelme is annak a szallas lemondasnak:) ezer puszi csak igy tovabb aztan jelentkezgess neha! Oleles

  5. Livko says:

    Hello Bello! 🙂 Örülök ,hogy megvagy és hogy lett szállásod! 🙂 Pihengess csak aludj töltődj és várom a következőt bejegyzést! puszillak ölellek 🙂


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!