Soha nem tartoztam a “normális” emberek közé, ezt bátran fel is vállaltam. Állandó lázadó voltam. Imádtam, ha ellenszegülhettem bármi szabálynak, korlátnak. Óhhh hányszor, de hányszor hallottam, nem lehet így élni…felelősséggel tartozol. Elhittem, és ahogy beálltam a “sorba” átalakultam társadalmi bábúvá.
Szerencsére pár éve kinyílt a szemem, s kezdek visszaalakulni. Hiszek abban, hogy minden úgy alakul, hogy a legjobb legyen. S ha vannak is mélységek, azok azért vannak, hogy tanuljak. Eltűntek a megfelelni várás terhei, mára csakis önmagamnak akarok megfelelni, senki másnak. Nem érdekel, hogy szeretnek-e, elég ha önmagamat szeretem és szeretettel fordulok mások felé.
Úgy indulok neki a kalandtúrámnak (Thai-Malájzia-Sri Lanka-India), hogy nincs munkám, nincsenek milliók a bankszámláimon, nem beszélek nyelveket….(na úgy-e, hogy nem vagyok normális )
Nincs bennem félelem, de van bennem szeretet és hit, mely mindenen átsegít!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: